DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Már idén elkészülhet az ország lemodernebb versenypályája a Balaton partján

A jelek szerint felgyorsultak a munkálatok a magántőkéből épülő Balaton Park Circuitnél: információink szerint akár már a 2022-es esztendő második felére elkészülhet a létesítmény.

Hosszú évek óta időről időre felbukkan a hírekben a Balaton Park Circuit építésével kapcsolatos projekt, amely azonban mostanáig még nem készült el. A Balatonfőkajár mellett létesülő versenypálya közelében járt azonban nemrég egy olvasónk, akinek felkeltette az érdeklődését az autópályáról is jól látható építkezés, ezért készített néhány képet a helyszínről a kerítésen kívülről.

balaton-park-circuit-1



A fotókon azt láthatjuk, hogy a jelek szerint felgyorsult az építkezés az utóbbi időben. A toronyépület gyakorlatilag majdnem késznek tűnik, ahogy a parkolók aszfaltozása is befejezettnek látszik. Az is látható, hogy a garázssor felett egy újabb szint épül, olvasónk beszámolója szerint pedig sok helyen szalagkorlátot és védőhálókat szerelnek.

balaton-park-circuit-2

A Formula.hu információi szerint a Balaton Park Circuit akár már a 2022-es esztendő második felére elkészülhet. A modern versenypálya munkálatairól legutóbb 2020. októberében készült drónfelvétel:

A Balaton Park Circuit egy teljes egészében magántőkéből felépülő versenypálya lesz. A befektetőket információink szerint Chanoch Nissany, egykori F1-es tesztpilóta képviseli az Autodrom B. M. PARK KFT. cég keretei között, amely egy budapesti székhelyű, balatonfőkajári telephellyel rendelkező vállalkozás. Ahogy arról korábban már írtunk, szakmai tanácsadóként Oláh Gyárfás, az MNASZ elnöke is dolgozik a projekten.

Információink szerint egyébként megkezdődött már a szállodaépítés is, de az várhatóan idén még nem készül el.

balaton-park-circuit-3

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: