DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 10. csütörtök
Egyéb

Három dobogós helyezéssel gazdagodott Molnár Martin Doningtonban

Molnár Martin háromszor állhatott fel az újoncok dobogójára a brit Forma–4-es bajnokság Donington Parkban rendezett versenyhétvégéjén. A Virtuosi Racing magyar versenyzője ezúttal három helyett négy futamon indult.

Miután az előző két fordulóban, a hollandiai Zandvoortban és a skóciai Knockhillben összesen három abszolút dobogós helyezést ért el – és megszerezte a magyar autósport történelmének első dobogóját FIA által felügyelt Forma–4-es bajnokságban –, Molnár Martin a legendás Donington Parkban folytatta idei szezonját a brit F4-ben. Az angliai visszatérésről már előzetesen tudni lehetett, hogy komoly próbatétel elé fogja állítani az időközben 16. életévét betöltő magyar versenyzőt, hiszen ellentétben két csapattársával és a mezőny jelentős részével, ő még soha életében nem vezetett a doningtoni pálya Grand Prix-nyomvonalán.

Martin_Molnar_Donington_GP_2



A csütörtöki edzések után világossá vált, hogy az autó beállításain jelentősen változtatni kell a szombati napra, miközben Martin azzal is tisztában volt, hogy neki is jobban össze kell csiszolódnia a pályával. A változtatások ugyanakkor nem érték el a kívánt hatást, ezért a csapat az esős időmérő edzés egyik megszakítása alatt ismét módosított, amivel a magyar versenyző már elégedettebb volt. Viszont a folytatásban egymást váltogatták a sárga és piros zászlós fázisok, így Martin nagyrészt önhibáján kívül a 15. időt érte el úgy, hogy a második legjobb körök rangsorában a 13. lett.

Mivel a doningtoni szezonnyitón eső miatt törölt futamot ezen a hétvégén pótolta be a mezőny, Martinra a megszokottakkal ellentétben várt még egy verseny szombaton. Ezt a 11. helyről kezdte és 10.-ként fejezte be, az újoncok értékelésében pedig 3. lett.

Martin_Molnar_Donington_GP_3

A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. által működtetett Hungarian Motorsport Academy versenyzője vasárnap a fordított rajtrácsos futamon a 15. helyről kezdett, majd a rajt utáni kavarodásból kimaradva feljött a 10. pozícióba. Innen ugyan visszacsúszott a 14. helyre, de összeszedett versenyzéssel, jó köröket futva több alkalommal is szépet előzött, majd a 12. helyen célba érve újabb dobogós helyezéssel gazdagodott az újoncok értékelésében.

A hétvége negyedik versenyén a Virtuosi Racing magyarja szintén a 15. helyről rajtolt, majd ismét sokat csatázva 10.-ként ért célba, de végül egy riválisa büntetése miatt a 9. helyen rangsorolták. Egyúttal ismételten 3. lett az újoncok között, azaz összesen három dobogós helyezéssel zárta a hétvégét. Martin eddigi mérlege az idei szezonban: 3 abszolút dobogós helyezés és 17 újoncdobogó, azaz már összesen 20 kupával gazdagodott első F4-es szezonjában.

„Látszik, hogy még tapasztalatot kell szereznie abban, hogy miként helyezkedjen, amikor vele együtt három-négy autó igyekszik folyamatosan előzési helyzetbe kerülni a pályán. Az egy az egy elleni csatákat már kiválóan kezeli, de arra még rá kell éreznie, hogy mikor érdemes támadnia, vagy éppen nyugton maradnia kicsit, hogy ne veszítsen lendületet, ami biztosan pozícióveszteséget eredményez. Örömteli volt látni, hogy vasárnapra sikerült plusz tempót találnia” – értékelte Martin hétvégéjét Kiss Pál Tamás, a MOTAM szakmai vezetője, egyben Martin coacha és mentora.

A brit F4 mezőnye legközelebb szeptember 21-én és 22-én, Silverstone-ban lép pályára. Martin az újoncok pontversenyében 310,5 ponttal a második helyen állva várja a folytatást a 332 ponttal vezető Yuanpu Cui mögött.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: