DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Egyéb

BMW x EDOX – ezért vált a BMW M Motosport hivatalos időmérőjévé a svájci óramárka

A „Víz Bajnokaként” ismert Edox már jó pár éve meghódította a vízisportok, pontosabban a motorcsónak versenyek világát, viszont már több, mint 10 éve tudhatjuk a különféle motorsportok időmérői közt is.

Logo_black_transparent_cutEbben az évben a BMW M Motorsport, német vállalat hivatalos időmérőjévé vált, így nem csoda, hogy a két vállalat együttműködése most nagy figyelmet kapott. 



Mindkét cég vezetője szerint ez egy olyan együttműködés, amely csak kamatoztatni tudja a vállalat működését és hírnevét, így nem volt kérdés, hogy boldogan fogtak kezet egymással.

Cikk_03

Az Edoxról:

A márka kollekciói közt megtalálhatók sportos, de elegáns darabok is, azonban sikerességét nem feltétlen csak az esztétikájának köszönheti. Az Edox 130 éves működése alatt olyan újításokkal és fejlesztésekkel állt elő az óragyártás piacán, amely örökre megszilárdította jelenlétét. Előnyei közt sorolhatjuk a nemesacél óratokot, kerámia lünettát, domború zafírkristály óraüveget, Swiss Made szerkezetet, mely 38 óra járástartalékkal bír, de az egyedülálló vízállóságát és koronazárját is. Mindemellett a márka előszeretettel lépi át saját határait, épp ezért 1998-ben megszerezte első Guniess Recordját a világ legvékonyabb dátumkijelzős órájáért, az 1,4 mm-es tok vastagságával.

Legismertebb kollekciói a SkyDiver, a Delfin, a Neptunian, a Chronorally és a C0-1, de folyamatos limitált darabokkal is előáll, így idén ezek közt dobta piacra a Chronorally X-Treme Pilot darabját és a SkyDiver két külön színben és két plusz egyedi szíjjal elérhető Date Automatic karóráját. Az órákról további részletek olvashatók a márka hivatalos márkapartnerénél, az It’s Time Shop webshopján. 

Cikk_03_edox

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: