DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

F1-es világbajnokok újra együtt a pályán?

Három korábbi Formula-1-es világbajnok a hírek szerint újra egymásnak feszülhet majd 2020-ban, a Bathurst Internationalnek nevezett versenyen, melyet Ausztráliában fognak megrendezni.

Az Ausztrál Versenyszövetség kedden jelentette be, hogy jövőre rendeznek egy háromnapos versenyt, amelyen Nico Rosberg, Fernando Alonso és Jensosn Button mellett a Ferrari korábbi pilótája, Rubens Barrichello is részt vehet majd ausztrál sajtóértesülések szerint.

Az eseményt 2020. december 4-6. között bonyolítják le a tervek szerint, a Mount Panorama versenypályán, mely ekkor fog otthont adni egy bajnokságon kívüli 500 km-es TCR nemzetközi futamnak is, miközben a korábbi F1-es pilóták az S5000-es kategóriájú együléses autókkal feszülhetnek majd egymásnak.



„Ez az esemény egy igazi lehetőség Bathirst számára, hogy nemzetközi figyelemben részesüljön” – idézi Matt Braidet a Sydney Morning Harald, aki az Ausztrál Versenyszövetség elnöke. „Ez idáig nem sok külföldi pilótának adatott meg a lehetőség, hogy Ausztrália legjobb pályáján vezethessen, főleg olyan autókkal, amikkel még annak idején a hazai szériákban versenyeztek.”

„A kategóriák sokfélesége és a dátum arra enged következtetni, hogy a világ legjobb pilótái és csapatai részt vehetnek ezen az eseményen, hiszen ekkorra már a legtöbb világszerte is ismert széria befejeződik. Megmérkőzhetnek Ausztrália legelismertebb autóversenyzőivel, több kategóriában is a hétvége folyamán.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: