DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Egyéb

Tarolt a Lexus a Super GT sorozat suzukai futamán

Tripla dobogónak örülhetett a Lexus a SUPER GT versenysorozat harmadik futamán, a SUZUKA GT 300 kilométeres versenyen a GT500-as géposztályban. A dobogó mindhárom fokát a Lexus LC szupersportkupé pályaváltozatával versenyző pilóták foglalhatták el.

Teljes győzelmet aratott Suzukában a Lexus a GT500-as géposztályban, miután az első, második és a harmadik helyen is egy Lexus LC versenygép ért célba. Diadalt aratott ugyanakkor a márka a GT300-as géposztályban is, ahol egy RC F GT3 ért célba elsőként. Az idei szezonban a egyébiránt a Lexus 9 csapattal képviselteti magát: 6 csapat versenyez LC 500 gépekkel a Super GT bajnokság GT500 géposztályában, 3 csapat pedig RC F GT3 autókkal versenyez a GT300 géposztályban.

Lexus_Super_GT_Sorozat_4



Az au TOM'S 36. rajtszámú LC 500-asa Kazuki NAKAJIMA / Yuhi SEKIGUCHI pilótákkal a volánja mögött először szerzett első helyezést a 2019-es AUTOBACS SUPER GT versenysorotatban a Suzuka pályán. A Lexus LC 500 idén először aratott hármas győzelmet: a KeePer TOM'S 37. rajtszámú gépe (pilóták: Ryo HIRAKAWA / Nick CASSIDY) másodikként ért célba, a harmadik helyezést pedig a WAKO'S 6. rajtszámú 4CR LC 500-asa szerezte meg, amit Kazuya OSHIMA / Kenta YAMASHITA vezetett.

A K-tunes 96. rajtszámú RC F GT3 gépe Morio NITTA / Sena SAKAGUCHI pilótákkal a volánja mögött az idei szezon második győzelmét könyvelhette el.

Lexus_Super_GT_Sorozat_1

Kazuki NAKAJIMA (36. rajtszámú au TOM'S LC 500)

„Az autó jó erőben volt, úgyhogy már az elején megpróbáltam növelni az előnyömet. A mögöttem haladó többi LC 500-as ugyan gyorsabb volt, mint vártam, mégis a terveknek megfelelően sikerült versenyeznünk. A safety car megjelenése balszerencsés volt számomra, de a kiállás időzítése tökéletesen sikerült, így nem veszítettünk időt a boxutcában. Miután Yuhi beült a helyemre, lélegzetelállító jeleneteknek lehettünk tanúi, de én tudtam, hogy senkinek nem hagyja majd, hogy megelőzze, és végül tényleg meg is szerezte az első helyet. Ez a futam tényleg tökéletesen sikerült!”

Lexus_Super_GT_Sorozat_3

Yuhi SEKIGUCHI (36. rajtszámú au TOM'S LC 500)

„A Nakajima által szerzett előny elveszett a safety car miatt, de a csapat jó döntést hozott a kiállás időzítésével, így én is a legtöbbet tudtam kihozni a következő körökből. Hogy őszinte legyek, eleinte nem volt valami jó az iram, és be is szorultunk a GT300-as autók közé, ezért itt nem nagyon nyomtam a gázt, hogy kíméljem a gumikat, és hogy rászorítsam a mögöttem haladókat, hogy jobban koptassák az abroncsaikat. Egy korábbi tapasztalatom alapján hoztam ezt a döntést, mert tavaly Thaiföldön hátul autózva erősen elhasználtam a gumikat, és később már nem tudtam előzni. Később aztán a mögöttem haladók beszorultak a GT300-asok mezőnyébe, és ekkor tovább tudtam növelni az előnyömet. Amikor már elég nagy volt közöttünk a távolság, tudtam, hogy nem előzhetnek meg, és minden úgy ment, ahogy vártam. Nagyon elégedett vagyok ezzel a remek eredménnyel, akárcsak azzal, hogy sikerült tanulni a korábbi tapasztalatainkból.”

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: