DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Egyéb

Gasly még verseny nélkül is megnyerhette volna a Super Formulát

A Toro Rosso üléséről a Super Formula bajnoki fináléja miatt lemondó Pierre Gasly végül balszerencsés döntést hozott a suzukai szezonzáró törlése miatt, ám még így is ott volt a kezében a címszerzés lehetősége.

Szombaton a versenyirányítás úgy döntött, hogy a vasárnapra várható tájfun miatt, amely tovább nehezítette volna a már pénteken és szombaton is rendkívül mostoha körülményeket Suzukában, törlik mindkét futamot, így elmaradt a klimax, nem rendeztek bajnoki finálét, és a hétvége előtt Gaslyval szemben félpontos előnyt őrző Hiroaki Ishiura küzdelem nélkül is begyűjtötte a címet.

A legtöbbet éppen a francia veszítette ezzel a döntéssel, és nem is csak azért, mert így nem szállhatott harcba a japán formulaautós bajnokság megnyeréséért, hanem mert az F1-es USA Nagydíjon való részvételről is lemondott ez a végül kukába dobott hétvége miatt.

gasly



„Pedig kifejezetten vártam a versenyeket, ilyen körülmények között végképp bármi megtörténhetne” - nyilatkozta a döntés nyomán a 21 éves Gasly. „Csalódott vagyok, mivel versenyezni akartam volna a bajnoki címért, de ez nem fog megtörténni. Egyelőre elég nehéz elfogadni. De ez már csak ilyen. Valamit mégis tanultam ma: azt, hogy bizonyos dolgokra egyszerűen nem lehet ráhatásunk. És fájdalmas, hogy így veszítettem el fél ponttal a bajnokságot.”

Ám szombaton az időmérőt részben megtartották, a végén pedig még kihirdették a rajtsorrendeket, a Super Formula szabályai szerint pedig egy-egy pont jár a pole-ok megszerzéséért, így Gaslynak tulajdonképpen még így is megvolt az esélye arra, hogy a tabella élére ugorjon. A sorozatban egy hétvégén általában egy versenyt rendeznek, ezúttal viszont dupla forduló zajlott, ami kétszeres esélyt jelentett az első rajthely megszerzésére, ám a vihar miatt itt is borult a forgatókönyv, a franciának pedig nem jött össze egy igazán erős kör. A Q1-et balesetek és a vihar miatt négyszer is leállították piros zászlóval, utoljára éppen Gasly megpördülését követően, aki éppen egy gyorskört kezdett meg azt követően, hogy az előző próbálkozása során időt veszített egyik riválisa, Naoki Yamamoto mögött.

qwUxkLaw

Ez a leállás után döntött a versenyirányítás az időmérő befejezése mellett, és az első futam pole-járól az aktuális állás szerint döntöttek, amit így Andre Lotterer szerzett meg az érte járó egy ponttal együtt (Gasly itt 8. lett volna). Mivel nem került sor a második verseny kvalifikációjára, az ottani sorrendet úgy állították fel, hogy minden versenyző addig megfutott második leggyorsabb idejét vették figyelembe. Ezáltal Jann Mardenborough-é lett a pole (Gasly eszerint 6. lett), és bár a futamokat végül nem rendezték meg, az időmérős pontokat így is kiosztották. Gasly azonban nem tudta megragadni ezt a szalmaszálat.

„A vizes pályán nagyon jónak éreztem az autót, harcolhattam volna a pole-pozícióért” - kezdte filozofikus eszmefuttatását. „Ha befejeztem volna azt a köröm [amelyben utolértem Yamamotót], akkor meglett volna a pole, az ezért járó egy ponttal pedig megnyertem volna a bajnokságot. Viszont ha befejezem azt a kört, akkor nem úszott volna fel az autóm a következő körben az 1-es kanyarban, és az egész edzés egészen máshogy alakul. Szóval nehéz megmondani, mi történhetett volna.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: