DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 11. szombat
Egyéb

Műteni fogják a hatalmasat repülő F3-ast

Több sérülést szerzett, de a baleset nagyságához képest egészen jól megúszta Zhi Cong Li, a Red Bull Ringen óriási balesetet szenvedett kínai pilóta. Sarkát azonban így is meg kell műteni.

A baleset a DTM-et kísérő Formula-3-as Európa bajnokság szombati első futamán történt, néhány perccel a verseny leintése előtt. A horrorisztikus eseménysor Ryan Tveter megpördülésével kezdődött, aki megforgott egy kanyarban. A kavicságyon keresztülbucskázva autója visszakerült a pályára, azonban annyi port kavart fel, hogy a mögötte haladó Zhi Cong Li nem vette észre, és teljes tempóval riválisába száguldott. A kínai versenygépe elképesztő magasságba repült fel, mielőtt a pálya túloldalán földet ért. Pedro Piquet szintén eltalálta Tveter autóját.

Az érintetteket az orvosi központba szállították, Lit pedig helikopterrel vitték tovább egy kórházba, az FIA közleménye szerint fej- és hátsérülések gyanújával. Peter Zhi Chong Li csapata, a Carlin közleményben tisztázta, hogy ezt a sejtelmet sikerült kizárni, a pilóta legkomolyabb problémája egy lábsérülés.

„Peter jelenleg kezelés alatt van a sarkában levő több törött csont miatt, melyek műtétet tesznek szükségessé a közeli jövőben. Szintén felállítottak diagnózist négy törött csigolyáról, melyek azonban nem igényelnek műtétet. Más zúzódásokat és kisebb sérüléseket is elszenvedett, de Peter tudatánál van és beszél a csapat személyzetével” – írta a csapat.

A baleset másik részese, Ryan Tveter szintén a Carlin versenyzője, ő is alapos kivizsgáláson esett át, mely során térdzúzódást állapítottak meg. Pedro Piquet sértetlenül hagyta el autóját.

A Formula-3 szezonja negyedik versenyhétvégéjét teljesíti Ausztriában, ahol az első versenyt Callum Ilott nyerte Lance Stroll előtt, míg a második futamra megfordult a sorrend kettejük között. A délutáni versenyen Piquet már rajthoz is állt. A pontversenyt vezető Stroll a vasárnapi harmadik futamot is az élről kezdi meg.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: