DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 9. csütörtök
Egyéb

Szabó Krisztián: Las Vegasba a dobogóért

A mindenki által ismert amerikai városban ér véget a kamionos ChampTruck World Series első szezonja. A mezőny magyar résztvevője, Szabó Krisztián az összetett legjobb három között végezne, és győzelemmel búcsúztatná az évet.

Két hét alatt második szezonzáróját teljesíti a 23 éves pilóta: nemrég ért véget az FIA Ralikrossz Európa-bajnokság Olaszországban, ahol megszerezte az összetett harmadik helyét, most hétvégén pedig másik sorozata, a kamionos ChampTruck széria befejezése következik a Las Vegas Motor Speedway-n. A cél a 800 lóerős Volvóval ugyanaz, mint a ralikrosszos Skoda Fabiával: bekerülni a végelszámolás legjobb három helyezettje közé.

„Arra számítok, hogy egy jó eseményben lehet részünk hétvégén, épp Halloween lesz Amerikában, és Las Vegas amúgy is egy laza, bulis város. A pálya sincsen messze, ott van rögtön a város peremén. A múltkori helyszín Portlandben nagyon tetszett, a környezet is szép volt, lassú és gyors kanyarok váltakoztak. Ha ez is egy kicsit hosszabb, változatos pálya lesz, akkor szintén szeretni fogom” – kezdte a Truck Race Team USA versenyzője.



„A negyedik helyen állok a bajnokságban, és szeretnék itt is az év végi dobogón végezni, ezzel a céllal indulok el. A második és harmadik sincs messze pontok terén, az első azért már nem elérhető. Hétvégén hat versenyt tartanak, jó lenne az utolsót, a podium race-t megnyerni, erre fogok koncentrálni. Eleve a legtöbb pontot éri, emellett szép lenne győzelemmel búcsúztatni a szezont” – folytatta Krisztián, akinek már verseny utáni tervei is vannak: „Nem utazok haza a hétvége után, szombaton-vasárnap lesz a mi programunk, utána pedig szintén Las Vegasban rendezik szerdán a Global RallyCross fináléját, maradunk, hogy ezt megnézhessük.”

Az utolsó versenyhétvégét megelőzően azonban visszás érzései is vannak, különösen, miután két sorozatban indulva zsúfolt idényt teljesített. „Rossz, amikor egy szezon véget ér, mert szeretek versenyezni. Persze minden versenyzőnek az álma, célja, hogy bajnokságot nyerjen, de én élvezem csinálni is, minden egyes futamgyőzelem, minden apró siker boldoggá tesz. Most ennek is vége lesz, sajnos következik utána a téli szünet, versenyek nélkül.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: