DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
Egyéb

„Toro Rosso” 1-2 a Formula-E időmérőjén

Az egykori F1-es csapattársak, Sebastien Buemi és Jaime Algiersuari sajátították ki az első rajtsort a Formula-E argentin futamának kvalifikációján, amely két piros zászlót is hozott. Nick Heidfeld a harmadik.

Dppi_03414001_113



Az F1-es Toro Rossónál 2009 és 2011 között együtt versenyző, majd egyszerre kegyvesztetté váló pilóták ugyan az elektromos sorozatban már nem egyazon csapat tagjai, mai eredményükkel azonban tovább nyomatékosították, hogy a Formula-1 szigorú világán túl is van élet.

A két szabadedzést már az élen záró Buemi számára első ránézésre nem jött jól, hogy a legelső csoportba sorsolták az időmérőre, de végül elmondása szerint még segítették is a hőmérsékleti értékek, és bár két tizeddel elmaradt az edzésen futott legjobbjától, így is meggyőző előnnyel állt az első helyre, kezdetben még Sam Bird előtt.

A következő ötösből a tabellát is vezető Lucas di Grassi jelenthette volna a legnagyobb veszélyt a friss WEC-bajnokra, ám a brazil hamar kivonta magát a küzdelemből, amikor egy hibát követően falhoz csapta az Audi Sport ABT autóját. Szerencséjére ekkor már rendelkezett egy tisztességes mért idővel, ami a kvalifikáció végén az 5. helyet érte számára, így nincs miért bosszúsnak lennie, ha csapata meg tudja javítani autóját a versenyig.

Helyette a Virgin pilótája, Alguersuari kapott szárnyakat, aki már első próbálkozásra is veszélyesen közel került Buemihez, majd másodszorra már csak 27 ezreddel maradt el tőle, így bejött a második helyre saját csapattársa, Bird elé.

A harmadik csoportból is volt valaki, aki veszélyt tudott jelenteni az élmezőnyre, mégpedig Nick Heidfeld, aki kéttizedes lemaradással a harmadik helyre hozta be a Venturit.

És bár az utolsó ötösre is maradtak még nagyágyúk, végül különféle okokból egyiküknek sem sikerült megbolygatni az első öt helyezett sorrendjét. Ketten ráadásul különösen rosszul jártak: Jarno Trulli első gyorskörén a 4-es kanyar előtt elveszítette uralmát saját csapatának autója felett, és a falba csúszva jelentős károkat okozott a Trullin, az utolsó rajtsorban pedig Bruno Senna fog csatlakozni hozzá, aki amellett, hogy lekoccolta a falat, a két Andretti révén forgalomba került a hajrában, így nem tudott egyetlen igazán erős kört sem összerakni.

Az utolsó percekben az uruguayi futam meglepetésemberén, az ott pole-t szerző Jean-Eric Vergne-en volt a világ szeme, ám az Andretti ezúttal nem tűnt olyan erősnek, mint az előző versenyhétvégén, és talán ebből is fakadt, hogy a francia túlerőltette utolsó mért körét: az első és a második komoly féktávon is hibázott, végül pedig csak a bukótérben tudott megállni, így az előző ideje alapján a 6. pozíció lett az övé a hamarosan kezdődő futamra.

Buemit tehát már senki nem tudta megfogni, így az előző futam győztese várhatja az élről a piros lámpák kialvását. Mellőle pedig Alguersuari személyében egy olyan versenyző rajtol, akivel néhány évvel ezelőtt a középmezőnyben már számos csatát megvívott.

A Buenos Aires ePrix ma magyar idő szerint 20 órakor kezdődik. Itt írtunk arról, hogy hogyan követhetőek élőben az események.

 

Az időmérő végeredménye:

# Versenyző Csapat Idő Hátrány
1 Sébastien Buemi e.dams-Renault 1:09.134  
2 Jaime Alguersuari Virgin Racing 1:09.161 +0.027
3 Nick Heidfeld Venturi 1:09.367 +0.233
4 Sam Bird Virgin Racing 1:09.388 +0.254
5 Lucas di Grassi Audi Sport ABT 1:09.521 +0.387
6 Jean-Eric Vergne Andretti 1:09.527 +0.393
7 Nicolas Prost e.dams-Renault 1:09.636 +0.502
8 Antonio Felix da Costa Amlin Aguri 1:09.658 +0.524
9 Nelson Piquet China Racing 1:09.742 +0.608
10 Karun Chandhok Mahindra Racing 1:09.875 +0.741
11 Stephane Sarrazin Venturi 1:10.165 +1.031
12 Daniel Abt Audi Sport ABT 1:10.329 +1.195
13 Oriol Servia Dragon Racing 1:10.588 +1.454
14 Marco Andretti Andretti 1:10.713 +1.579
15 Ho-Pin Tung China Racing 1:11.049 +1.915
16 Salvador Duran Amlin Aguri 1:11.331 +2.197
17 Michela Cerruti Trulli 1:11.785 +2.651
18 Jerome d'Ambrosio Dragon Racing 1:12.239 +3.105
19 Bruno Senna Mahindra Racing 1:13.209 +4.075
20 Jarno Trulli Trulli    
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: