DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Egyéb

Michal Hernik emlékére - Egy lengyel, aki mert nagyot álmodni

Ez a év sem kezdődik fényesen az autó-motorsport világában, hiszen a Dakar-család ismét elveszítette egyik versenyzőjét, a sivatagról álmodó lengyel Michal Herniket.

A motorsport-világ minden évben felpezsdül a sivatagi show miatt, az egyetemes szezonkezdetet még 2008-ban sem tudta megtörni a terrorfenyegetettség, hiszen a szebbnél szebb tájakon végigkanyargó dél-amerikai Dakar nem sokat vesztett korábbi fényéből. Odavagyunk érte, hiszen majdnem három héten keresztül kapjuk a napi benzingőz-adagunkat a világ legjobb terepralijának köszönhetően, egy dolog miatt mégis mindig elszomorodunk, ami szomorú alaphangot ad minden motorsport-évadnak: ritkán múlik el Dakar halálos baleset nélkül.

A verseny szervezőbizottsága tegnap este adott hírt Michal Hernik lengyel motoros haláláról, így sajnos az elmúlt négy megmérettetésre mindig „jutott” halálos áldozat. Hernik két barátjával döntött úgy, hogy életében először részt vesz a Dakaron: Pawel Stasiaczekkel és Norbert Madetkóval karöltve kezdett gyakorolni a világ legnehezebb és legnagyobb terepralijára. Mielőtt elindultak volna a nagy kék vízen túlra, Európához közelebb, de az argentin, chilei és bolíviai tájakhoz hasonló terepen készültek a legendás versenyre.



Felfedezték a Dakar régebbi útvonalait, Marokkót, Malit, Mauritániát és Burkina Fasót, majd eljött az ideje, hogy kiválasszák segítőtársaikat: a 450-es KTM-ek, melyeket Ciziának, Zikének és Babynak neveztek el, Marokkóban és Abu Dhabiban is rajthoz álltak, de csak ketten indultak útnak Dél-Amerika felé – Norbert otthonmaradt.

Hernik álma az volt, hogy a több mint két hetes túra után épségben megérkezzenek Buenos Airesbe. „Nem tudjunk még, hogy mi vár ránk” – mondta még indulás előtt. „Nehéz megítélni, mert csak Marokkóból és Abu Dhabiból vannak tapasztalataink, az előbbi ugye pont olyan volt, mint ami a Dakaron is vár ránk. A különbség annyi, hogy ez mindössze hat napos volt, ami a Dakar három szakaszának felel meg. Annyi a célunk az amatőrök között, hogy bármelyik pozícióban, de célba érjünk.”

„Az egyetlen vagyonunk a barátság és a kölcsönös támogatás a nehéz pillanatokban. Ennek alapján próbáljuk elérni az álmainkat és készültünk fel a Dakarra. A legnehezebb valószínüleg az lesz, hogyan fogunk megbírkózni egy ekkorra esemény által keltett stresszel és érzelmekkel.”

Michal Hernik január 30-án lett volna 40 éves. Isten nyugosztalja.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: