Hosszú versenyzői pályafutása során nyert Indycar- és Nascar-versenyeket, az út kezdete azonban közelebb állt a Dakarhoz, mint gondolnánk. Az 1969-es (január 2-i) születésű kaliforniai versenyző pályafutása apja nyomdokait követve a terepraliban indult, a SCORE (South California Off Road Experience) bajnokságot 1986 és 1990 között ötször nyerte meg. Utóbbi évben nyargalt át a pályákra, sportautókkal versenyzett a Trans-Am és IMSA GT szériákban, több alkalommal kategóriájában megnyerte a daytonai 24 és sebringi 12 órásokat.
1991-ben első Nascar Sprint Cup versenyeit teljesítette, innen már csak egyetlen lépés volt az Egyesült Államok másik nagy motorsport-bajnoksága, a CART. A mai Indycar-sorozatban futott először teljes szezont 1993-ban, legjobban pedig az 1995-ös idény sikeredett, amikor ötödik lett a bajnokságban, és két futamot megnyert. Ebben az évben lett a sorozat bajnoka Jacques Villeneuve, és Emerson Fittipaldi is a mezőnyben szerepelt, csakúgy, mint az amerikai versenyzők olyan alakjai, mint Bobby Rahal, Al Unser Jr., Michael Andretti vagy Jimmy Vasser.
1997-ben elsősorban a Nascarra koncentrált, és habár két szezonra még visszatért a CART-ba, a 2000-es évek nagy részét ebben a sorozatban töltötte, a Sprint Cupban három versenyt sikerült megnyernie. Az agresszív küzdőként megismert Gordon saját bevallása szerint biztonsági okokból váltott zárt karosszériára.
Egyetlen versenyre tért vissza rendszeresen az együléses autókhoz, az Indianapolis 500-ra, amelyet 1999-ben megnyert volna, ha két körrel a vége előtt nem fogy el autójából az üzemanyag. Annak a mindössze négy versenyzőnek egyike, akik ugyanazon a napon teljesítették az 500-ast és a charlotte-i 600 mérföldes Nascar-versenyt: ezt hajtotta végre 2014-ben Kurt Busch. Emellett az Indyn és CART-versenyen is részt vett egyazon napon, amikor a két széria különvált.
Gordon 2005-ben rajtolt először a Dakaron egy Volkswagennel, és rögtön az első amerikai versenyzővé vált, aki szakaszt nyert autóval a legendás versenyen. Következő évben már a 2000 kilós Hummer-monstrumban ült, amely azóta is nélkülözhetetlen társa. Igazi szerencséje akkor jött meg, amikor a verseny Dél-Amerikába költözött: 2009-ben harmadik lett Giniel de Villiers és a honfitárs, Mark Miller mögött.
Ehhez hasonló kiugró eredményt azonban sosem sikerült újra elérnie: önéletrajzát felemás versenyek jelzik. 2011-ben ígéretesen kezdett, de már a negyedik szakaszon fel kellett adnia. Egy évvel később ugyancsak szárnyalt, ötödik lett, de a guminyomás-szabályzó rendszer szabálytalansága miatt kizárták. Ezt a rendszert a technikai ellenőrzésen jóváhagyták, majd mégis szabálytalannak minősítették, Gordon fellebbezett, így befejezhette a sivatagi küzdelmet, hónapok múlva derült csak ki, feleslegesen. Tavaly mindössze a 44. helyen állt, amikor két nappal a cél előtt kiszállt.
Mint általában, Gordon saját csapatában vág neki a 2015-ös versenynek, saját fejlesztésű Hummerral, idén vízhordó csapattárs nélkül, akire a nehéz helyzetekben számíthatna. Különösen kemény kihívás elé néz olyan istállókkal a mezőnyben, mint a Peugeot és a Mini – annak ellenére tart tőlük, hogy előszeretettel rakja ki szélvédőjére „A Mini lányoknak való” feliratot.
„Ez a kettő csapat nem Nascar, Indy vagy Baja-stílusú operáció. Ezek az off-road F1-ét képviselik, és ha a kis csapatunk fel tudja venni a versenyt az ilyen típusú szervezetekkel, akkor le a kalapom előttük és minden támogatónk előtt, akik segítenek, hogy ilyen magas szinten versenyezzünk. 2014 hosszú év volt, ami a megálmodásról, megalkotásról, megtervezésről és újratervezésről, tesztelésről, újratervezésről és ismét tesztelésről szólt, hogy felkészülhessünk erre a kihívásra. Sok munka volt benne” – beszélt csapatáról a 46-ot betöltő versenyző, akikben bízik annyira, hogy elhiggye, idén felvehetik a kesztyűt az óriásokkal.
