A Dakar ugyanis Dakar. Ez az a verseny, ez az a formája az autóversenyzésnek, ahol hatványozottan igaz (ami egyébként a motorsport összes többi válfajára is, csak talán kevésbé hangsúlyosan), hogy nem minden a gyorsaság. Az első és legfontosabb örök igazság, hogy a versenynek a célban van a vége, és hiába a leggyorsabb valaki, a végén csak az nyerhet, aki célba ért. Tehát az első lépés ahhoz, hogy egyáltalán megadja magának az esélyt az ember a végső győzelemre: a célba érés.
Ez az az alap, amelyhez igazodni kell, és aminek fényében kinek-kinek a saját ereje és belátása szerint meg kell választania saját tempóját. Ehhez persze hihetetlen önfegyelemre és önbizalomra van szükség, többen lesznek ugyanis, akik az elejétől kezdve teljes gőzzel támadni fognak, és ha az ember őket figyelmen kívül hagyja, csak saját magára koncentrálva, csak a saját versenyét futva, akkor bizony el kell szenvednie azt, hogy a verseny kezdeti szakaszában hátrányba kerül riválisaival szemben. Mégis ezt kell tennie, és a biztos célba érés, illetve a gyorsaság közötti arany középútra kell végig törekednie. Egy picit alkalmazkodva a többiekhez is, ügyelve rá, hogy ne kerüljön sose végzetes, ledolgozhatatlan hátrányba, elnyűhetetlenül tapadva a leggyorsabbakra, de sosem átlépve azt a határt, ami érzékei, ösztönei és tapasztalatai szerint már túlzottan magában rejtené a kiesés kockázatát.
Felmerülhet a kérdés mindenkiben, hogy miért merülök ilyen, már-már filozófiai mélységekbe, amikor csupán egy versenyzőt kellene bemutatnom. Nos, pont ezt teszem. Véleményem szerint, ahhoz, hogy megértsük Giniel de Villiers lényegét, és azt, mitől ő az idei versenynek is az egyik fő favoritja, még azzal együtt is, hogy száz százalékra veszem, hogy nyers tempó tekintetében lesz legalább 2-3 nála gyorsabb versenyző a mezőnyben, ahhoz előbb azt kell nagyon alaposan szemügyre vennünk, hogy mi az a verseny, ahol indul, és mi az egésznek a kulcsa. Márpedig Giniel de Villiers ennek a talán legnagyobb mestere, persze a rekordgyőztes Stephane Peterhansel mellett. A kis dél-afrikai mindig a maga versenyét futja, sosem engedi kizökkenteni magát a többiek sokszor „blöff”-szerű tempója által, és bölcs nyugalommal halad a cél felé. Óvatos duhaj, a világ egyik legintelligensebb versenyzője meglátásom szerint. A világ egyik legjobb navigátorával, Dirk von Zitzewitz-cel az oldalán.
Az idei lesz a tizenkettedik Dakar Ralija, eddigi legrosszabb összetett helyezésének a 2007-ben elért 11. hely számít, de talán még jobban segíthet megérteni a Dakar lényegét, hogy éppen ebben az évben nyerte a legtöbb szakaszt, szám szerint négyet. Maratonfutást sem 100 méteres sprintekkel szokás nyerni. A Dakart sem az nyeri általában, aki útközben a legtöbb részsikert tudja felmutatni. De azért gyorsnak is kell lenni, hogy ha a többiek a nagyobb tempójukba belehibáznak, akkor kellően közel legyen az ember a lepattanóra.
Ez a legjobban 2009-ben sikerült neki. Akkor is kellett főleg Carlos Sainz kiesése ahhoz, hogy a végén Giniel de Villiers-t ünnepeljék a célban a Dakar Rali győzteseként, de helyesebb úgy fogalmazni, hogy egy nagyon nehéz Dakar Rali kellett ehhez, amit a legnagyobbak közül is csak kevesen tudtak teljesíteni, ő viszont igen. Ez volt az első dél-amerikai Dakar. És általában véve elmondható, hogy minél nehezebb egy verseny, de Villiers-nek annál nagyobb esélye lesz a végső győzelemre, mert annál inkább előtérbe kerülnek erényei.
Ezzel szemben, minél inkább elmegy egy nagyon hosszú rali, egy WRC-szerű száguldás irányába a verseny, annál inkább válik ő esélytelenné. Ha viszont olyan nehéz útvonalat állítanának össze, amit csak egy ember lenne képes teljesíteni, én azonnal rátenném a pénzem.
Kiegyensúlyozottságát mutatja, hogy 2009-es győzelme mellett három abszolút 2. helyet is fel tud mutatni a korábbi Dakar Ralikról (2006, 2011, 2013), emellett egy 3. hely (2012), két 4. hely (2005, 2014), egy 5. hely (2003), két 7. hely (2004, 2010) és egy 11. hely (2007) a további mérlege. Évről évre stabilan ott van a legjobbak között, és ebből már csak a nagy számok törvénye alapján is bármikor kisülhet egy győzelem, akár még az előttünk álló versenyen is.
A dél-afrikainak ez lesz a negyedik Dakarja a Toyotával, anno még Nissannal kezdett, majd öt éven át volt a VW gyári versenyzője, 2009-ben is velük nyert. A Toyotánál első számú emberként számolnak vele, és az eddigi három közös Dakarjukon egy 3., egy 2. és egy 4. hely a mérleg. A pilóta idén is a győzelmet fogja célba venni, amiben az újjáépített autó, a Toyotának kedvező új szabályok (alacsonyabb minimumsúly, több levegő a motornak stb.) és mindaz a segítségére lesz, amitől ő Giniel de Villers, a Dakar pótolhatatlan és egyedi jelensége.
„Az előző Dakar csalódás volt nekem. A dobogón szerettem volna végezni. Mindegy melyik pozícióban, csak a dobogón, és ezt meg is tudtuk volna csinálni. A győzelemhez viszont csodára lett volna szükségünk. Az a tény, hogy csak az utolsó szakaszt nyertük meg, jelzi a szintünket. Bízom benne, hogy az új szabályok segíteni fognak minket. Engem is meglepett, milyen közel tudtunk lenni a Minikhez Marokkóban, még ha nehéz is megmondani, mi a valós erejük. Sok mindent tudtunk tesztelni az autón, és sokkal hamarabb elkészült az új versenygépünk, mint tavaly. Ez a Toyota úgy néz ki, mint a korábbi verzió, de más a súlyelosztása és alacsonyabbra került a súlypontja. Az új szabályoknak hála 60 kg-mal könnyebb is lett. Miután a VW kiszállt a Dakarból, ennek a projektnek lettem a része. A fejlődés időbe telik, ez normális. A VW-nek például öt év kellett a győzelemhez, mi ehhez képest az első évünkben már a dobogón voltunk. Nyilvánvalóan ma még van bennünk egy kis frusztráltság amiatt, hogy ez nem egy gyári csapat, nincsenek meg ugyanazok a forrásaink, mint a többieknek, és korlátozott tesztlehetőségünk van. A célunk azonban így is az, hogy győzzünk Buenos Airesben. Fantasztikus látni, hogy a Peugeot visszatér a Dakarra, de úgy gondolom, hogy a legnagyobb ellenfeleink a Mini-pilóták maradnak. Nem hiszem, hogy a Peugeot az első évében nyerni tudna” – bocsátkozott némi előzetes esélylatolgatásba a 42 éves pilóta.
