DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
Egyéb

Gymkhana GRiD Exkluzív: Sztárparádé Madridban

A madridi Gymkhana GRiD első sajtótájékoztatóján az eseményen megjelent legnagyobb sztárokat arról kérdezték, hogy mit várnak a dinamikusan fejlődő sorozat idei szezonzárójától?

A hivatalos sajtótájékoztatóval megkezdődött az év legnagyobb gymkhana-eseménye, a madridi Gymkhana GRiD, ahol a sorozat legnagyobb alakjai mellett a motorsport más szakágaiból érkezett vendégek is tiszteletüket teszik, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy igazi sztárparádét hoz az idei rendezvény is. A GRiD két arca, Ken Block és Vaughn Gittin Jr. mellett olyan nevek szerepelnek a résztvevők listáján, mint a Dakar-győztes Nani Roma, a salakmotoros világbajnok Tai Woffinden, az énekesként ismertté vált driftes Shane Lynch, sőt, a helyszínen azt beszélik, hogy különleges vendégként Jorge Lorenzo is kilátogat a hétvégén az eseményre.

PA300243

Némelyik autó még nem "állt össze" teljesen


A sajtótájékoztatón természetesen többek közt Ken Block és Vaughn Gittin is megjelent, akiktől mindenekelőtt azt kérdezték, hogy ki nyeri majd a versenyeket. A Formula Drift 2010-es bajnoka, Gittin, aki egy „szuperdöntőben” küzd majd meg a hátsókerekes mezőny győztesével, így felelt: „Tulajdonképpen nem ez a legfontosabb, hanem, hogy jól érezzük magunkat, a közönség remekül szórakozzon, és végül mindenki mosolyogva hagyja el Madridot” – mondta, majd így folytatta: „Tavaly nagyon erős volta a mezőny, jó csatákat vívtunk, szóval kemény verseny volt. Remélem, végül a legjobb győz majd.”

A gymkhana „arca”, Ken Block, aki azt is kifejtette ma, hogy mi a véleménye a Formula-1-ről, hasonló véleményen van: „Nagyon jó újra itt lenni, és tulajdonképpen nem számít, hogy ki nyer, a lényeg, hogy jó verseny legyen. Persze mindenki a leggyorsabb akar lenni...” – mondta Block, aki tavalyi balesetét is felidézte, ami szerepet játszhatott abban, hogy végül kikapott Nani Romától a döntőben: „Tavaly problémáim támadtak, s végül le is kellett selejteznem azt az autót, de idén egy másik géppel érkeztem ide.”

PA300252

A médiacenter körül egészen kiváló a hangulat

S hogy mi kell egy jó körhöz? Ezt Luke Woodham mondta el, aki a tavalyi versenyen meglepetésre nem jutott döntőbe, a hátsókerekes autók mezőnyében ugyanis kikapott a magyar Szántó Nikolettől: „A gymkhanában egyszerre van szükséged kiváló tapadásra, és arra, hogy jól tudj driftelni, nem nyerhetsz, ha csak az egyikben vagy jó. De ami talán még ennél is fontosabb, az az, hogy tökéletesen ismerd az autódat” – mondta a brit versenyző.

Az eseményt szombaton magyar idő szerint déltől élőben lehet követni az alábbi linken: https://www.monsterenergy.com/gymkhanaGRIDLive

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: