DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Isztam-buli: a születésnapos Bakkerud nyerte az RX VB török futamát

A Monster által szponzorált FIA Ralikrossz Világbajnokság 11., törökországi Isztambul Parkban rendezett fordulójának vasárnapi napjára alaposan felélénkültek az események, és a döntők a szokásokhoz híven most is rengeteg izgalmat és szemkápráztató küzdelmet hoztak.

A Monster színeiben versenyző Henning Solberg eddigi legjobban sikerült ralikrossz vb-futamát teljesítette


 

A két ellentétes kultúra találkozásából egyértelműen a ralikrossz került ki győztesen, hiszen az amúgy zárkózott, fejkendős török asszonyok és férjeik is már-már önkívületben tapsoltak és nevettek egy-egy látványos előzés láttán. Ilyenkor már a nyelvi különbségek sem jelentenek akadályt, hiszen a sport, a ralikrossz nyelvén mindenki ért, a közös élmények pedig összehozzák a különböző kultúrájú embereket.

Susann Bergvall (balra) itt még a döntők előtt nyugodtan, nagyobikk fiával, Timmy Hansennel (jobbra)


 

A döntőket a 14-szeres Európa-bajnok Kenneth Hansen felesége, Susann Bergvall társaságában izgultuk végig a sajtóiroda ablakából, ahonnan az egész pályát be lehetett látni. Susann igazi ralikrosszfeleség, évtizedek óta ebben a sportban él, idővel annyi változott csak, hogy most már nem férjura győzelméért rágja le tövig a körmeit a futamok alatt, hanem két fia, Timmy és Kevin Hansen sikeréért szorít lélegzetvisszafojtva.

Korábban egyébként maga is versenyzett, sőt, az 1400 köbcenti alatti géposztályban Európa-kupa bajnok is volt, úgyhogy tudja, mi fán terem a versenyzés, de hiába az évek és a rutin, amikor az ember fia van éppen a pályán, akkor minden futam egy örökkévalósággal ér fel, és ilyenkor egyszerre tud éveket fiatalodni és öregedni egy fanatikus ralikrossz-édesanya.

SuperCar döntő, 1. kanyar, itt még Hansen volt elöl


 

Susann ezen a napon két második helyet tudott kiszurkolni fiaiból, amit nyilván a csapatfőnök férj, Kenneth is elégedetten konstatálhatott, még akkor is, ha a SuperCarok mezőnyében Timmy lényegében az egész hétvégét uralta, és nagyon úgy nézett ki, hogy senki nem állíthatja meg abban, hogy a két héttel ezelőtti olasz vb-futamon aratott győzelme után zsinórban második diadalát is begyűjtse a világbajnokságon.

Timmy a szombati második után a vasárnapi harmadik és negyedik előfutamot, majd az elődöntőjét is magabiztosan nyerte, így a döntőben ő indulhatott a pole-ból, Toomas Heikkinen, Andreas Bakkerud, Anton Marklund, és a Solberg-fivérek, Petter és Henning elől, akik az utolsó előfutamban éppen egymás ellen vívtak emlékezetes csatát. A döntő rajtjából is Timmy jött el elsőként, mögé viszont Bakkerud zárkózott fel a 2. helyre, aki nem arról híres, hogy ne tenné be a legkisebb résbe is bátran autóját, és ne használná ki a legapróbb lehetőséget is, amit egy potenciális győzelem megszerzésére lát.

Bakkerud Solberg után a második pilóta, akinek sikerült dupláznia


 

„Mr. Baby Blue”-ban most sem kellett csalódnunk, a második kör utolsó kanyarjában kőkeményen megérkezett a belső íven Timmy mellé, és egy apró, a ralikrosszban megszokott bodicsekkel átvette a vezetést. Hansent nem zökkentette ki az eset, és egyből átállt a B-tervre, egy gyors jokerezéssel lereagálva az új helyzetet, ezzel alternatív stratégiára téve magát Bakkeruddal szemben. Ez a taktika most annyiban nem működött, hogy Hansen egy időre beszorult a csak később jokerező Henning Solberg monsteres Citroenje mögé, ahol értékes időt veszített. Na nem sokat, hiszen Bakkerud előző manőverét mintegy megirigyelve, a következő kör utolsó kanyarjában ezúttal ő előzte meg ugyanolyan manőverrel Henninget, mint korábban Bakkerud őt.

Ezután a Ford-pilóta is letudta kötelező egy Joker-körét, és vissza tudott állni az élre Hansen elé. Ekkor már csak fél kör volt hátra a versenyből, úgyhogy a sorrend az élen már nem is változott többet: Bakkerud nyert Hansen, a két VW-es pilóta, Heikkinen és Marklund, valamint a végül 5. helyen célba érő Henning Solberg előtt, akinek öccse, a már friss világbajnokként a helyszínre érkező Petter a döntőben technikai probléma miatt állt félre.

Testvérharc: az utolsó előfutamban Henning és Petter egymásra talált a pályán...


 

Bakkerudnak Lydden Hill után ez volt a második győzelme a világbajnokságon, és Petter után ő az első olyan versenyző, akinek sikerült egynél több vb-futamot megnyernie. A népszerű norvég pilóta – aki a Super1600 korábbi kétszeres Európa-bajnokaként tavaly a Monster csapatában debütált a SuperCar mezőnyében, de idén már az Olsbergs MSE egyik Fordját terelgeti sikerrel – éppen ezen a pénteken töltötte be 23. életévét, és már ma reggel jelezték nekünk, hogy este hatalmas buli lesz a hotelben, mert Bakkerud egy fergetegesen nagy születésnapi partit fog tartani, amire mindenkit szeretettel vár. Akkor a győzelemnek még híre-hamva sem volt, képzeljük, mekkora buli lesz így!

Hansenéknél is lesz ok az ünneplésre, hiszen másik fiuk, a mindössze 16 éves Kevin ma nagy csatában a második helyen végzett az RX Lites kategória versenyében, szorosan üldözve a bajnok Kevin Erikssont, aki nem mellesleg Bakkerud csapatfőnökének, Andreas Erikssonnak a fia. Családban marad, és jó látni, hogy a ralikrossz a profi körítés és a világbajnoki rang ellenére továbbra is megőrizte közvetlen, családias jellegét. Petter Solberg fia, Oliver is a helyszínen izgulta végig az eseményeket, Andy Scott és Marc Scott személyében pedig a vb történetének első apa-fiú párosát köszönthettük a hétvégén.

Kevin Hansen Erikssont végül nem tudta legyőzni, de a második helynek így is örülhetett


 

A bizánci birodalom is elfoglalva tehát, és jó látni, hogy egyre nagyobb teret hódít magának a ralikrossz, miközben lényegét tekintve megmarad olyannak, amilyennek mindig is szerettük.

A végén amolyan levezetésként még egy kis „crazy cart”-ozásra is lehetőségünk nyílt a Monster két kiváló driftpilótájának társaságában. Aki nem hallott még róla, tessék gyorsan rákeresni az interneten, a világ legjobb mókáinak egyike! Élmény, élmény, élmény – ezt kínálta ez az isztambuli hétvége az autósport fanatikus szerelmesei számára.

 A világbajnokság utolsó fordulóját november utolsó hétvégéjén rendezik Argentínában, az lesz a világbajnokság első dél-amerikai futama.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: