DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 1. péntek

mclaren

Kezdi megérteni egymást a McLaren és a Honda?

Bár 1988 és 1991 között a brit csapat és a japán motorgyártó együtt már magukénak tudhattak egy aranykorszakot az F1-ben, de az már régen volt, így a jelenben újra le kell dönteniük a kulturális különbségekből fakadó gátakat.

részletek

Valóban elviharzott Button Bahreinből?

Sajtóhírek szerint a veterán F1-es nem viselte túl jól, hogy nem tudott elrajtolni a hétvégi nagydíjon. A McLaren cáfolta ezeket az értesüléseket, állítják, Button a csapattal nézte végig a futamot, aztán udvariasan elköszönt.

részletek

Retro – Berger és a tűz, Senna és Prost összetűz

Az 1989-es San Marinó-i Nagydíj az F1 egyik legfordulatosabb és legemlékezetesebb versenyeként vonult be a történelemkönyvekbe. Nagy bukások, tűzeset, új rajt, megszegett csapatutasítás és parázs viták.

részletek

Ő akar Alonso vagy Button utódja lenni

A McLaren juniorprogram tagjának, a 20 éves Nyck de Vriesnek határozott céljai vannak: két erős szezonnal 2017-ben a csapat F1-es versenyzője akar lenni, az egyik világbajnok helyén.

részletek

A McLaren csak 2016 végére lesz igazán jó

Eric Boullier szerint még másfél évet kell várnunk ahhoz, hogy a McLaren eljusson arra a szintre, amit a csapat megcélzott magának a Hondával kötött partnerség jegyében. Attól viszont nem tartanak, hogy a gyenge szereplés csorbát ejthet az F1-es hírnevükön.

részletek

Hakkinen: Meddig tart még ki Alonso?

A McLaren egykori kétszeres világbajnok F1-es versenyzője a wokingiak jelenlegi kétszeres világbajnokának helyzetéről nyilatkozva fogalmazta meg azt a kérdést, ami vélhetően sokakban felmerült már.

részletek

Ettől olyan radikális a Honda erőforrása

A 2015-ös esztendő egyik legizgalmasabb kérdését továbbra is az jelenti, milyen eredménnyel zárul a Honda F1-be történő visszatérése és motorpartnerként a McLarennel való újraegyesülése.

részletek

Alonso: Furcsa volt megelőzni egy Ferrarit

Fernando Alonso már Bahreinben véghezvitte azt, amit a McLaren csak a szezon későbbi szakaszára remélt F1-es autójától, azaz megelőzött egy Ferrarit a versenyen. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy csak egy kör visszavétele során, de a spanyol így is nagy motivációt merít az esetből.

részletek

A McLaren pontokat szerezne Barcelonában

Amiről Fernando Alonso a múlt hétvégi Bahreini Nagydíjon még kevesebb mint négy másodperccel lemaradt, azt a spanyol hazai futamán, Barcelonában végre kipipálná csapata, a McLaren-Honda.

részletek

Alonso: Minden tökéletesen működött

A spanyol versenye majdnem első idei F1-es pontjaival zárult – egyetlen negatívumként azt hozta fel, hogy csapattársa, Jenson Button el sem tudott rajtolni a bahreini futamon.

részletek

Alonso: Vizsgálják ki Button meghibásodását

A spanyol versenyző 14. pozíciót, a McLaren idei legjobb rajthelyét szerezte meg, ám jobban foglalkoztatja, miért állt meg első körében csapattársa, Jenson Button autója.

részletek

Button elektronikai hiba miatt állt meg

Az F1-es világbajnok három kanyarig jutott a Bahreini Nagydíj időmérőjén, aztán autója váratlanul leállt. Nem először történt meg ez vele a versenyhétvége során.

részletek