mclaren
A McLaren máris kijátssza az új motorszabályt
Nem biztos, hogy a riválisok jó szemmel nézik majd azt a húzást, amit a McLaren a spái hétvégére tervez. Kétszer cserélnek motort, kijátszva azt a könnyített szabályt, amit miattuk hoztak meg.
részletekPerez: Hajszálon múlt a Ferrari-szerződés
Sergio Perez Spában elárulta, türelmetlensége volt az oka annak, hogy nem igazolta őt le a Ferrari néhány évvel ezelőtt. Ehhez még egy évet a Saubernél kellett volna töltenie, ám ő inkább a McLarent választotta.
részletekButton és Alonso büntetéssel kap jobb motort
Örülhetnek is, meg nem is a McLaren versenyzői a Belga Nagydíj előtt. A Honda továbbfejlesztett motort bocsát rendelkezésükre, ennek használatához azonban újabb rajtbüntetéseket kell lenyelniük.
részletekAmikor... körbeautózták Schumachert
Számtalan remek F1-es versenyt produkált már Spa-Francorchamps, most azokat gyűjtöttük össze, ahol a pilóták a legjobbat nyújtották egy-egy győzelem, vagy dobogós helyezés érdekében.
részletekAlonso: Előbb el kellett volna hagynom a Ferrarit
Az elmúlt öt F1-es szezont a Ferrarinál töltő Fernando Alonso úgy véli, bölcsebb döntés lett volna már akkor csapatot váltania, amikor érezte, hogy egyre reménytelenebbé válik a harcuk a vb-címért.
részletekVandoorne megtörné a GP2-es bajnokok átkát
A McLaren tehetségétől már aligha vehetik el az idei GP2-es elsőséget, de Stoffel Vandoorne tudja, hogy ez még nem garantálja neki az F1-es debütálást. Elég csak ránéznie az elmúlt három évre.
részletekAlonso bizakodó a szezon második fele előtt
A spanyol F1-es pilótának kellemes nyári szünete volt a hungaroringi 5. hely után, és reméli, hogy a hátralévő kilenc versenyen akár még erősebben is tud majd teljesíteni.
részletekMeglepő(?): A Honda újabb kritikája a McLaren felé
Kevesebb mint egy héttel a Belga Nagydíj előtt odáig fajultak a dolgok, hogy a Honda szerint az MP4-30-as teljesítménybeli hátránya miatt nem tudják megmutatni a motorban rejlő potenciált.
részletekMenedzser: Alonso jövőre vb-címért harcol
Első olvasatra szürreális nyilatkozatot adott az F1-es versenyző ügyeit egyengető Luis Garcia Abad egy spanyol rádiónak. Nyilvánvaló jeleket lát, melyek arra mutatnak, hogy a McLaren-Honda erős lesz a közeljövőben.
részletekF1-Archív: Rosberg a jövő embere
Davidson első nagydíján 13 másodperc után büntetést kapott, Raikkönen cáfolja, hogy a Ferrarihoz menne, megveheti a Mercedes a McLarent. Ilyen híreket olvashattunk augusztus 16-án az elmúlt 20 évben.
részletekButton izgatott az új rajtok miatt
A 2009-es F1-es bajnok korábban is kifejezte szimpátiáját a vezetői segédletektől mentes autók iránt, most pedig annak örül, hogy nagyobb lesz a pilóták szerepe a rajtoknál.
részletekMagnussen: Ha nem versenyezhetek, akkor...
A dán egyszer volt F1-es versenyző idén, akkor sem jutott el a rajtig, azóta továbbra is a McLaren tartalékjaként tevékenykedik. - azt mondja, hogy nem bírna ki még egy évet versenyzés nélkül.
részletek