mclaren
Szoros McLaren-győzelem a bathursti 12 óráson
Egészen a befutóig izgalmas küzdelmet hozott a bathursti 12 órás viadal, amelyet végül alig egy másodperces előnnyel a Shane Gisbergen, Alvaro Parente, Jono Webb összeállítású Tekno McLaren nyert meg.
részletekEttől komolyabb gyorsulási versenyt ritkán látni
Adott kilenc fenevad, valamint a gyorsulási versenyeken megszokott negyed mérföld - annyit elárulunk, hogy 4,1 másodperc döntött az első és utolsó helyezett között.
részletekMagnussen: A McLaren nem segített nekem
A dán F1-es pilóta 2016-ban már a Renault pilótája lesz, de elmondása szerint korábbi alakulata semmit sem tett azért, hogy helyet találjon magának a mezőnyben.
részletek„A McLaren nem engedte volna el Vandoorne-t”
Vajon felmerült Stoffel Vandoorne neve a Renault F1-es csapatánál? Az új versenyzési igazgató szavai alapján nem teljesen kizárt, az viszont igen, hogy wokingi munkaadói elengedték volna a belgát.
részletekProst: A jelenlétem nyomás lenne a Renault-n
Az F1 négyszeres bajnokától sokan azt várták, szerepet vállal a Renault vezetőségében. Alain Prost elmondta, miért nem csatlakozik a menedzsmenthez, és Fernando Alonsóról is beszélt.
részletekMagnussen-apa: A Renault jobb, mint a McLaren
Wokingban kegyvesztett lett, de versenyülést talált Enstone-ban – 2016 nagy visszatérője Kevin Magnussen lesz. Apja, Jan reméli, hogy fia a francia csapattal F1-es világbajnoki címig jut.
részletekMegrázó élmény: ütős az elektromos csaliautó
Néhány „tréfás kedvű” fiatal alaposan kitolt azokkal a járókelőkkel, akik mindenáron be akartak ülni egy mentazöld szuper-McLarenbe: elektromos kutyanyakörvvel idomították őket a helyes viselkedésre.
részletekA csökönyös Honda nem hallgat a McLarenre
Ezúttal ahhoz ragaszkodnak, hogy a saját nevelésű, cégen belüli személyzettel jussanak sikerre az F1-ben, mert a Hondánál ez a szokás. Nem hajlandók külső munkaerőt igénybe venni.
részletekHonda: Nem voltunk elég felkészültek
A japán gyártó hét évet hagyott ki az F1-ben, elmondásuk szerint ez jelentette a fő problémát a 2015-ös szezonban: nem voltak képesek gyorsan reagálni a felmerülő problémákra.
részletekÚj festést kaphat a McLaren-Honda
Nagy a titkolózás a wokingi istállónál az idei festést illetően. Több jel is arra mutat, hogy újra változtathatnak az autók kinézetén – a 2015-ös F1-szezon közben is jelentős átfényezés történt.
részletekBoullier: Néha nehéz kezelni Alonsóékat
Eric Boullier szerint a McLaren mindenképpen nagy előrelépéseket fog tenni az idei F1-es szezonban, így szükségtelen előre aggodalmaskodni amiatt, hogy milyen eredményeket érnek majd el.
részletekTömegével gyártja a motorokat a Honda
Úgy tűnik, a motorszállító már most készül arra, hogy gondok lesznek a megbízhatósággal a szezon során. Kiderült néhány részlet a 2016-os McLaren bemutatójával kapcsolatban is.
részletek