Wolff
Wolff szerint 150 millió túl sok Hamiltonért
Nem dollárban, nem euróban, hanem brit fontban. Ez pedig Toto Wolff szerint nem ér meg ennyit azért, hogy Lewis Hamilton további három évre kötelezze el magát a Mercedeshez.
részletekIdén kiegyenlítettebb lehet a küzdelem
Az F1-es mezőny első és hátsó részének tagjai is úgy vélekednek, hogy idén közelebb állhatnak majd egymáshoz a csapatok a teljesítmény tekintetében, mint azt tavaly láthattuk.
részletekEgyre csökken Toto Wolff befolyása a Williamsnél
A Mercedes sportigazgatója újabb öt százalékot adott el a grove-i F1-es gárdában birtokolt részvényeiből, méghozzá annak az amerikai üzletembernek, aki már tavaly is vásárolt tőle részesedést.
részletekMercedes: Ezért nehéz Hamiltonnal tárgyalni
Főnöke, Toto Wolff szavaiból kiderül, akadályt jelent a szerződéshosszabbításban, hogy Lewis Hamilton saját kezébe vette menedzselését. Magyarázatot adott híres, Alonsóval kapcsolatos kijelentésére is.
részletekLáthatjuk még idén autóban Wolffot
A Williams tesztpilótanője pénteki F1-es szabadedzéseken bukkanhat fel legközelebb újra. Kiemelte, jobb helyen zárta volna a tegnapi tesztnapot, ha nem ütközik Felipe Nasrrel.
részletekMercedes: Ne várjunk barátságot Hamiltonéktól
Toto Wolff, az F1-es alakulat vezetője tisztában van vele, hogy megismétlődhetnek a tavalyi nehézségek Lewis Hamilton és Nico Rosberg között. Mindazonáltal próbálnak tanulni hibáikból.
részletekA Mercedes Ausztráliáig aláírna Hamiltonnal
Végre pont kerülhet a pilótapiac egyik leghosszabb ideje tartó kérdésének végére. A Mercedes vezetősége a szezonnyitóig aláírná Lewis Hamilton 2015 utáni F1-es szerződését.
részletekKik az F1 legbefolyásosabb emberei? - 2. rész
Legnagyobbak a nagyok között – az Autosport összeállításának második részéből azt is megtudhatjuk, vajon a McLaren csapatfőnöke vagy pilótája bír-e nagyobb befolyással az F1-ben...
részletekHarmónia Rosberg és Hamilton között? Kizárt!
Bár a tavalyi szezon végére lecsillapodtak a kedélyek Nico Rosberg és Lewis Hamilton között, a Mercedesnél nem is reménykednek abban, hogy idén nem fog ismét egymásnak esni két versenyzőjük.
részletekHamilton - Még öt év, aztán visszavonulás?
Német lapértesülések szerint jelenleg ez a gondolat járhat a kétszeres világbajnok fejében, aki most már tényleg nagyon közel áll ahhoz, hogy hosszabb távra elkötelezze magát a Mercedes mellett.
részletekWolff szerint Rosberg ugyanolyan, mint Loeb
A kilencszeres rali-világbajnokhoz hasonlította pilótáját a Mercedest irányító Toto Wolff. Az osztrák szakember szerint Nico Rosbergnek kivételes képességei vannak ahhoz, hogy azonnal maga mögött hagyja a nehéz időszakokat.
részletek180 kör a Mercedesnek, 80 lóerő a Ferrarinak?
A különbség annyi, hogy miközben előbbivel Niki Lauda csak viccelődött, utóbbit komoly tényként közölte az olasz sajtó. Szerintük ennyit fejlődhetett tavalyhoz képest a Ferrari.
részletek