DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 17. szombat

Wolff

Wolff: Vettel győzelme nem volt bunda

Nem láthatta előre a Ferrari, hogy Raikkönen veszíteni fog korábbi kiállásával – a Mercedes csapatvezetője megvédte a rivális F1-es istállót, és gratulált a kettős nagydíjsikerért.

részletek

A Mercedes a gyengébb félnek érzi magát

A Ferrari stabil, az ő teljesítményük pedig hullámzik, így most már kijelenthető, hogy a Mercedes esélytelenebb az idei F1-es harcban. Toto Wolff szerint ez egyben azt jelenti, hogy többen szorítanak értük.

részletek

Wolff: Úgy viselkedik az autónk, mint egy díva

A Mercedes F1-es csapatfőnöke szerint a címvédő istálló már többször megmutatta, hogy képesek felülkerekedni a problémáikon – ugyanakkor most más okozza a gondot, mint két éve Szingapúrban.

részletek

Wolff: Hamilton megváltozott a tél során

Magányos farkas volt, de valódi csapatjátékos lett belőle. A Mercedes csapatvezetője helyzetjelentést adott az istállónál uralkodó közhangulatról. Ég és föld a Rosberg-időszakhoz képest.

részletek

Egy igazi pálya nem ad lehetőséget hibázni

Korábban a biztonság hiánya volt a Formula-1 egyik rákfenéje, most azonban kicsit a ló túloldalára került a sportág. Az F1-nek hanyagolnia kellene az olyan pályákat, ami olyan, mint egy bevásárlóközpont parkolója és nincs bennük semmi kihívás.

részletek

Kiderült, hogy mi csúszott félre a Mercedesnél

Nagyon gyengén szerepelt Hamilton és Bottas is a Monacói Nagydíj második szabadedzésén, de a csapat pontosan tudja, hogy mi okozta a problémát.

részletek

Bottas szponzorának köszönheti a Mercedes-ülést

Érdekes tényre hívta fel a figyelmet Toto Wolff a finn sajtóban - a Mercedes F1-es csapatának sportigazgatója szerint Valtteri Bottas egyik támogatóján múlt, hogy őt igazolták le Lewis Hamilton mellé.

részletek

A Mercedes főnöke most szereti igazán az F1-et

Legalábbis erre lehet utalni az osztrák csapatvezető legutóbbi nyilatkozata, aki úgy vélekedett, a Mercedes és a Ferrari csatája rég látott módon lázba hozta őt.

részletek

Kiderült, mi okozta Bottas motorhibáját

A finn F1-es pilóta harmadik helyről esett ki a Spanyol Nagydíjon, az azóta zajló vizsgálatok pedig kiderítették, hogy mi romlott el Mercedes által régóta használt erőforrásban.

részletek

Sainz egyszer a Mercedesnél köthet ki?

Ezt persze merész dolog lenne kijelentenünk. Az viszont biztos, hogy Toto Wolff, a Mercedes csapatfőnöke rendkívül pozitívan nyilatkozott a fiatal spanyol pilóta képességeiről.

részletek

Mercedes: Ilyen korán sosem nevezünk ki második számút

A címvédő istálló továbbra is kapaszkodik tradícióiba, és ódzkodik attól, hogy alárendeltnek kiáltsa ki Valtteri Bottast. Eközben Felipe Massa úgy véli, Raikkönen már most második a Ferrarinál.

részletek

Újra összeállhat a Hamilton-Alonso páros a Mercedesnél

Mivel a spanyol F1-es pilóta szerződése idén lejár a McLarennél, több csapat is feni a fogát a szolgálataira: többek között a Mercedes is, ahol néhány hete még 'bajkeverőnek' nevezték őt.

részletek