DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 5. csütörtök

Williams

Retro – A mérnökök Szent Grálja

Az F1 boszorkánykonyhájában technikai újítások százai születtek meg az évtizedek során, de talán egy sem volt közülük annyira kifinomult és jelentős, mint az 1982-ben ezen a napon kipróbált aktív felfüggesztés.

részletek

Jelentősen áttervezi autóját a Williams

Többek szerint csalódás volt az istálló idei éve: az utolsó F1-es versenyeken nyújtott szereplést azonban a csapat azzal magyarázza, hogy minden fejlesztést átcsoportosított a 2016-os modellre.

részletek

Williams: Egyelőre elégedettek vagyunk

A grove-i istálló teljesítményért felelős vezetője, Rob Smedley szerint jól állnak a 2016-os autójukkal. Az F1-es szakember ugyanakkor azt is tudja, hogy ez még nem garancia a jövő évi sikerre.

részletek

Massa: Nem lett könnyebb vezetni az autókat

A Williams brazil pilótája nem ért egyet azokkal a vádakkal, miszerint könnyebb bánni a mai F1-es gépekkel. Massa szerint viszont a 2017-re tervezett változtatások sem nehezítik majd meg a dolgukat.

részletek

Eredeti F1-es Williams Magyarországon

Az első magyar cég, mely bekapcsolódott a száguldó cirkusz szponzorálásába – úgy döntött, hogy megvásárolja a 2009-2010-es Forma 1-es szezonban támogatott AT&T Williams csapat egy versenyautóját.

részletek

„Szinte csalódott” az évvel a Williams

Bár a harmadik konstruktőri helyen végeztek, akárcsak tavaly, az F1-es csapat nem tudott javulni 2014-hez képest. Az istálló versenyeket akar nyerni, valamint kijavítani az idei hibákat.

részletek

Szám szerint – A legjobb hat odahat?

Azok a rajongók, akik éveken át hűek a Formula-1-hez, rálátást kapnak arra, hogyan forognak az esélyek a sport szerencsekerekén. Emlékeinkben kutakodni szórakoztató, de csalóka is, mert a friss eredmények mindig felülre kerülnek, és miattuk halványodik a múlt. Nézzük csak az elmúlt néhány év legjobb csapatait, és szemléltessük, miképp változtak át az erőviszonyok.

részletek

Az év F1-es képei 2015-ben - 1. rész

Válogatásunkban az idén készült legszebb, és legjellegzetesebb F1-es fotókat gyűjtöttük össze, a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjtól az évad végére pontot tevő Abu Dhabi versenyig.

részletek

Radikális változások a Williams 2016-os autóján

Rob Smedley, a csapat teljesítményért felelős mérnöke elmondta, hogy 2016-os F1-es autójuk sokban fog különbözni attól, amit az idei évad végén Valtteri Bottas és Felipe Massa használt.

részletek

A Williams már bánja a fejlesztések befagyasztását

A grove-i F1-es istállónál az évad utolsó versenyeire már nem fejlesztették az FW37-est, hogy a következő szezonra koncentrálhassanak - ez a csapat szerint komoly hatással volt a teljesítményükre.

részletek

Smedley: Jókor engedtük ki Bottast

A Williams szakembere szerint az jelentette a problémát az F1-es Abu Dhabi Nagydíjon, hogy a finn túl későn vette észre a közeledő Jenson Buttont. Bottas és Massa sem elégedett a szezonzárással.

részletek

Bottas ismét összecsapna Raikkönennel

A mezőny fiatalabb finn pilótája a hatodik rajthelyet szerezte meg az F1-es szezonzárón, de Kimi Raikkönen harmadik pozíciójára fáj a foga. A Williams reálisnak tartja a dobogót.

részletek