Versenynaptár
Hivatalos: 55 év után először nem lesz Német Nagydíj
Hosszú hónapok bizonytalansága és a labda ide-oda pattogtatása után az FIA most véget vetett a Német Nagydíj sorsát érintő találgatásoknak: idén elmarad a futam, 19 helyszínből áll a naptár.
részletekRetro – Az F1 visszamenne Las Vegasba
2006-ban épp ezen a napon ijesztett rá egy interjúval az indianapolisi szervezőkre Bernie Ecclestone, aki az Egyesült Államok Nagydíját Las Vegasba, a híres Strip környékére szerette volna átvinni.
részletekÚjabb ázsiai futam jövője bizonytalan
Az F1 egy bő évtizeden át rohamtempóban terjeszkedett a Távol-Keleten, most viszont egyre csökken a versenyek száma – egy újabb keleti futam, a Malajziai Nagydíj sorsa is bizonytalan 2015-ön túl.
részletek„Adnunk kell egy esélyt Azerbajdzsánnak”
Kevesen tudják, de a jövőre érkező bakui F1-es futam mögött egy többszörös futamgyőztes áll – a Blancpain-sorozat promótere pedig úgy véli, hogy a rendezésben sokat számít majd a GT-futamok tapasztalata.
részletekSzám szerint – Ország-város az F1-ben
A versenynaptár ma is évről-évre változik, folyamatosan új helyszínek jelennek meg a programban. A régi F1-es kalendáriumokat áttekintve ráadásul egészen meglepő helyszínekkel találkozhatunk...
részletekF1-Archív: Baumgartner beült az új Minardiba
Kísérleti jelleggel elindul egy új sorozat, melyben az elmúlt évek hírei közt szemezgetünk. Fény Bahreinben, riói és bejrúti futam, Baumgartner a pályán. Ez történt február 10-én az elmúlt 15 évben.
részletekRetro – Törlik Spát a versenynaptárból
2006-ban olyasmi történt, amire korábban csak ötször volt példa az F1 történetében: a száguldó cirkusz nem látogatott el Belgiumba – ezen a napon szomorítottak el minket a bejelentéssel.
részletekBővült a naptár, Moszkvába is ellátogat a Formual-E
Ami az F1-nek évtizedeken keresztül sem sikerült, azt a Formula-E pár hét alatt tető alá hozta: még az idei szezon során versenyt futnak a Vörös tér mellett az elektromos autók.
részletekSpengler: Ide nekem a duplafordulós DTM-hétvégéket!
A BMW-vel versenyző kanadai szerint a 2002 után ismét visszatérő duplafordulós szisztéma csak jót tesz a sportágnak, a rajongók a nagyobb izgalmaknak, a versenyzők pedig a több autóban töltött idő miatt örülhetnek.
részletekItt a legújabb 2015-ös versenynaptár
Az országos szövetség, az MNASZ közzétette legújabb 2015-ös előzetes versenynaptárát, mely jelenleg összesen 51 eseményt tartalmaz, közte az F1-et és a többi Magyarországra látogató nemzetközi szériát.
részletekEcclestone: Nem megyünk idén a Nürburgringre
Úgy tűnik, pont kerülhet az idei Német Nagydíjat övező bizonytalanság végére, hiszen Bernie Ecclestone már biztosra veszi, hogy idén, és valószínűleg a következő években is Hockenheimben lesz az F1-es futam.
részletekVégleg kivették Koreát a naptárból
Eddig is sejteni lehetett, hogy a Koreai Nagydíj csak díszítőelemként szerepel az F1-es versenynaptárban – azt már kevésbé, hogy ezzel milyen célt szolgál –, melyet az FIA végérvényesen törölt.
részletek