Tereprali
Qualisport: Nehéz nap műszaki gondok nélkül
Hosszú napok óta először sikerült technikai problémák nélkül teljesítenie egy versenynapot a Qualisport kamionos egységének a 2015-ös Africa Eco Race-en. A viadal nyolcadik, a mauritániai Azougui körül teljesített hurokszakaszán Kovács Miklós pilóta és két társa, Czeglédi Péter navigátor és Ács László fedélzeti szerelő a kamionos kategóriában a negyedik legjobb időeredményt produkálva teljesítette a kemény menetet.
részletekEgyre előrébb a Peugeot-Total Team: Sainz a negyedik
A 2015-ös Dakar harmadik szakaszán az új PEUGEOT 2008 DKR ismét előrébb lépett a legsikeresebb pilótákból álló csapat kezei között. A tegnapi hosszú gyorsasági szakaszhoz képest a mai útvonal kedvezőbb volt. A 284 km megtétele után a versenyzők a chilei határhoz közeli Chilecitoba érkeztek.
részletekSebestyénék kitartásból jelesre vizsgáztak
Az UNIQA Sandlander Team felemás napot tudhat maga mögött a Dakar-ralin. Szaller Zoltánék kicsúsztak az időből, s nem rajtolhattak el a harmadik szakaszon, Sebestyén Sándorék és a csapat mongol versenyzői viszont nagyobb gond nélkül teljesítették a szelektívet, sőt, a T2-es (szériaautós) kategóriában a 4. és az 5. helyen állnak!
részletekSzallerék hősiesen küzdöttek, de nem folytathatják
Hiába küzdött hősiesen, emberfeletti módon, több mint 20 órán át a Szaller Zoltán, Farkas Nándor, Udiikhuu Byambatsogt egység a Dakar-rali második szakaszán, az UNIQA Sandlander Team versenyzői műszaki problémák miatt nem folytathatják a 2015-ös dél-amerikai futamot.
részletekKemény szakasszal fogadta Mauritánia a Qualisportot
Teljesítette a 2015-ös Africa Eco Race hetedik szelektív szakaszát a Qualisport kamionos legénysége: az első mauritániai menet alaposan megdolgoztatta a mezőnyt, a Scaniával versenyző magyar egységet is, amelynek ismét kisebb gondokkal dacolva kellett végigküzdenie a napi távot.
részletekA magyar versenysorozatok 2015-ös naptártervezete
Az MNASZ nyilvánosságra hozta a 2015-ös magyarországi versenysorozatok, a rali, a tereprali, a drift, a ralikrossz és az autókrossz országos bajnokságainak tervezett menetrendjét.
részletekHQ Racing: Sikerek és újdonságok
Újabb szépen csillogó ezüstéremmel zárta a 2014-es szezont Hangodi Zoltán és a HQ Racing a Világkupa T3-as kategóriájának a tavalyinál jóval nagyobb létszámú mezőnyében. A hazai bajnokságban a hatodik helyen végzett Hango.
részletekAz Odüsszeia - Itt a Dakar előzetes videója
Január 4-én 36. alkalommal rajtol el a Dakar Rali, és már hetedszer Dél-Amerikában. Az útvonal ezúttal Argentínán, Bolívián és Chilén át vezet, hogy mire számíthatunk, arról pedig erős sejtést ad az alábbi videó.
részletekÚjra a Sport TV-n a Korda Racing
A Korda Racing versenyzői, Korda Erik és Nyirfás Julianna vendégeskednek a Sport TV HD minőségben sugárzott autósport magazinjában, a december 12.-én péntek este 20:00 órakor bemutatásra kerülő Autósport Testközelből decemberi adásában.
részletekAfrica Race: rajtra készen!
Elvégezték az utolsó simításokat, az elmúlt hat évhez hasonlóan véglegesítették a nevezési listát, és St. Cyprienben minden készen áll a 7. Africa Eco Race adminisztratív és technikai ellenőrzésére, amelyet december 28-án tartanak meg.
részletekAutósport testközelből a Sport TV-n
November 21.-én pénteken, délután 17 órakor újra friss tartalommal jelentkezik az Sport TV HD minőségben sugárzott autósport magazinja, az Autósport Testközelből.
részletekFogcsikorgatva a célban – Szeretünk, Gyula!
Ha Gyulán tereprally-versenyt tartanak, szinte biztosra vehető, hogy a legegyszerűbb futam is valami nem várt, minden elképzelést felülmúló meglepetéshalmazzá válik. Ilyenkor a legegyszerűbb, ha az ember hagyja, hadd sodorják magukkal a szürreális események. A Sólyom Team versenyzőpárosa, Sólyom Olivér és Galbács Mátyás sem cselekedett másként: szinte kívülállóként szemlélték a Nissan-Interspar Kupa történéseit.
részletek