Suzuka
Kiderült, miért volt lassabb Ricciardo
Christian Horner árult el néhány kulisszatitkot Daniel Ricciardo Japán Nagydíjon mutatott versenytempójáról. Emellett a csapata céljaira is kitért a szezon vége felé közeledve.
részletekRetro – Amikor Webber hátsója lángra kapott
Utoljára ünnepeltek kettős győzelmet a Schumacher testvérek, két időmérőt és egy futamot rendeztek egy napon, az ausztrál F1-es pedig kis híján megsült Suzukában, ezért adta fel a versenyt.
részletekAlonso reméli, ez csak egyszeri kisiklás volt
A spanyol F1-es pilóta ezúttal nem panaszkodott a rádióban a motorra, viszont érezhető volt frusztráltsága, hiszen egyszer sem volt olyan pillanata a versenynek, amikor esélyes lett volna a pontszerzésre.
részletekRetro - Button győzelmet, Vettel vb-címet szerez
A brit pilóta hosszú évek után végre először tudott diadalt aratni egyik kedvenc közönsége előtt, míg red bullos társa második világbajnoki címének örülhetett 2011-ben e napon.
részletekHamilton nem csinál nagy ügyet Verstappen védekezéséből
A Japán Nagydíj utolsó előtti körében a brit pilóta nem tudta megelőzni Max Verstappent, ezért át kellett vágnia a sikánt, de úgy véli, hogy nem történt komoly szabálytalanság.
részletekRosberg keményen fog ünnepelni
A német F1-es pilóta joggal mosolygott a dobogó legfelső fokán, ugyanis már kilenc diadalt szerzett idén, ráadásul 33 pontos előnyre tett szert csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben.
részletekRosberg nyert, Hamilton megint csak kapaszkodott
Lewis Hamilton újabb elrontott rajtja után Nico Rosberg könnyed győzelemmel adott újabb löketet bajnoki esélyeinek. A brit a hajrában elvesztette a csatát Max Verstappen ellen, így csak 3. lett.
részletekA Japán Nagydíj percről percre
Nico Rosberg megnyerte a Japán Nagydíjat - így zajlott a futam élő szöveges közvetítésünkben.
részletekJapán Nagydíj - A rajtrács
A Ferrari odaajándékozta a második rajtsort a Red Bullnak, miközben a mezőny öt világbajnoka közül három is hátrasorolásban részesült a suzukai verseny előtt.
részletekRed Bull: Vasárnap erősebbek lehetünk
Christian Horner jobb teljesítményre számít vasárnap a Red Bull pilótáitól. Az F1-es csapatfőnök szerint pilótái a dobogóért harcolhatnak a Ferrari versenyzőivel.
részletekNagyon szoros versenyt várnak a Mercedesnél
Mindössze 13 ezred döntött a pole-ról Suzukában a Mercedes F1-es versenyzői között, Toto Wolff ennek alapján úgy vélekedik, hogy izgalmas csata várható a Japán Nagydíjon.
részletekMassát megdöbbentette a Haas tempója
A brazil szerint az egész időmérő legnagyobb meglepetését szolgáltatták az amerikaiak, s részben miattuk nem sikerült bejutniuk a Q3-ba. Eközben Bottas megismételné Sepangban látott taktikai húzását.
részletek