DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat

Superbike

Hayden egy verseny erejéig újra a MotoGP-ben

Hétfő reggel megerősítésre került a napok óta terjedő pletyka, miszerint a MotoGP 2006-os világbajnoka helyettesíti a kézsérüléssel bajlódó Jack Millert az Aragóniai Nagydíjon. Az amerikai nem számít egyszerű menetre, de szeretné jól érezni magát régi bajnokságában.

részletek

SBK: Utolsó körös csatákkal indult a szezon

A címvédő bajnok nyerte a Superbike-világbajnokság szezonnyitójának mindkét Phillip Island-i versenyét, melyekre szokás szerint február utolsó hétvégéjén került sor. Magyarok is indultak a futamokon.

részletek

Sebestyén váltja Rizmayert a Superbike vb-n

A FIM ma délelőtt nyilvánosságra hozta a Superbike világbajnokság előzetes 2016-os nevezési listáját, amelyből kiderül, hogy a Team Toth Yamaháin Tóth Imre mellett Sebestyén Pétert láthatjuk majd.

részletek

Idén már nem megy Katarba Kis Viktória

Vasárnap este e-mailt küldött a katari szövetség a QSS versenysorozat meghívott versenyzőinek, többek között Kis Viktóriának is, melyben megköszönték a pilóták eddigi részvételét és sok sikert kívántak számukra a további versenyeikhez, más bajnokságokban. A levél indoklást nem tartalmazott.

részletek

Ismét magyar himnusz szólt Katarban

Kis Viktória, a H-MOTO Team női versenyzője sikeresen teljesítette a QSS bajnoki sorozat második fordulóját. Viki a dobogó tetejére állhatott, és összesítettben is a negyedik helyen végzett.

részletek

Nicky Hayden MotoGP-legenda lesz

Az Ausztrál Nagydíj szombatján bejelentették, hogy a 2006-os világbajnok Nicky Hayden bekerül a gyorsasági motoros világbajnokság legendái közé. Az amerikai motoros a 22. pilóta lesz, aki ebben a megtiszteltetésben részesül.

részletek

Schmidt Racing: Teljes szezon a legjobbak között!

Rendkívül sikeres szezont tudhat maga mögött az év elején alakult Schmidt Racing, jövőre két kategóriában indul a Superbike világbajnokságon az idén három Supersport vb-futamon is debütáló magyar csapat.

részletek

Hivatalos: Hayden a Superbike-ban folytatja pályafutását!

A MotoGP 2006-os világbajnoka, Nicky Hayden a hétvégi Japán Nagydíjat megelőző sajtótájékoztatón bejelentette, hogy az év végén elhagyja a királykategóriát, s jövőre már a Superbike világbajnokság mezőnyében fog indulni. Az amerikai pilóta a Ten Kate Honda csapatnál, a Yamahához szerződő Sylvain Guintoli helyén debütál majd a sorozatban.

részletek

Jövőre is lesz magyar versenyző a Superbike-ban

Sebestyén Péter 2015-ben nagy lehetőséget kapott a Team Pedercini Kawasaki gyári csapatánál a Superbike világbajnoki sorozat, Superstock1000 kategóriában, amit 2016-ban is folytatás követ.

részletek

Hivatalos: A Yamaha visszatér a Superbike vb mezőnyébe!

A Yamaha ma reggel közleményben erősítette meg, amit eddig is szinte biztosra lehetett venni: 2016-ban gyári csapatként újra rajthoz állnak a Superbike világbajnokság versenyein! Az istálló a Crescent Racing partnereként az új YZF-R1-et küldi csatasorba, a tavalyi világbajnok Sylvain Guintolival és a korábbi brit Superbike bajnok Alex Lowesszel a nyeregben.

részletek

Testi sértés miatt megy bíróságra a motoros

A jelenleg az Althea Racing Superbike világbajnoki alakulatát erősítő Niccolo Canepának testi sértés vádja miatt lesz jelenése szeptember végén a firenzei bíróságon, miután úgy vélik, szándékosan okozott balesetet két éve Mugellóban egy edzés alkalmával.

részletek

Hétvégén tarolt a H-MOTO

Ezúttal sem telt unalmasan a hétvége a H-MOTO Team számára. Győrfi Alen és Csányi Gergő kétszer is felállhatott a dobogóra, Kovács Bálint a 2. helyen végzett az IMRC Stock600-as kategóriájában. Robert Muresan pedig első helyen ért célba a román bajnokság második futamán. Kis Viktória, a H-MOTO Team női versenyzője sem tétlenkedett a hétvégén, hiszen ő egy 24 órás robogóversenyen vett részt.

részletek