DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. február 28. szombat

Steiner

Nem mondhat rosszat a Haas a Ferrarira

Több alkalommal a Ferrari-motor meghibásodása okozta a csapat kiesését, az amerikaiak azonban óvakodnak attól, hogy rosszat mondjanak partnerükről. Esteban Gutierrezt kevésbé kímélte a csapatfőnök.

részletek

Ezt várja a Haas Magnussentől 2017-ben

A dán pilóta harmadik F1-es szezonját a harmadik csapatnál kezdi meg, a Haas pedig bízik benne, hogy új szerzeményük teljesíteni tudja az alakulat elvárásait 2017-ben.

részletek

A Haas nagyon hálás a Ferrarinak

Az F1-ben szezon elején bemutatkozó amerikai csapat nem csak motorokat kapott a Ferraritól, hanem teljes körű technikai támogatást is, ennek köszönhetően pedig sokkal többet értek el, mint amire számítani lehetett.

részletek

Állórajtok: Megérik-e a kockázatot?

A Haas csapatfőnöke szerint mindenképpen: Günther Steiner a klasszikus frázissal élt, amikor azt mondta hogy kockázat nélkül nincs nyereség, még az F1-ben sem.

részletek

A Haas a Ferrarival folytatja

Günther Steiner, a Haas F1-es csapatfőnöke elmondta, hogy a következő néhány évet is az olasz alakulat motorszállítójával fogja folytatni csapata a 2016-os szezont követően.

részletek

Főnöke reagált Gutierrez kifakadására

A Haas F1 Team mexikói versenyzője ingerülten vette tudomásul brazíliai kiesését, s a kamerák előtt még Günther Steinerrel is összetűzésbe került. Most a csapatfőnök is beszélt kettejük incidenséről.

részletek

Kiderült, hogy miért esett ki Gutierrez

A mexikói 1-es pilóta nagyon dühösen csörtetett be a bokszba a kiesését követően, de végül ő és Günther Steiner csapatfőnök is higgadtan értékelte az eseményeket a futamot követően.

részletek

A Haas tárgyalt Magnussennel

Nem voltak alaptalanok azok a felvetések, melyek szerint Kevin Magnussen lehet a Haas egyik jövő évi pilótája: a legfiatalabb F1-es csapat főnöke elismerte, hogy tárgyaltak a dán versenyzővel.

részletek

Beszállítót válthat a Haas a fékgondok miatt

Günther Steiner csapatfőnök szerint most már valamit tenniük kell, mert ez így nem mehet tovább - a Brembo alapos vizsgálatot végez, de ők mást is ki fognak próbálni a jövőben.

részletek

Csak így lehet nyereséges egy hosszú F1-es naptár

A 2016-os F1-es szezon történelmi jelentőségű 21 futama miatt, de a jövőben akár ettől is többet rendezhetnek majd - a Haas csapatfőnöke szerint csak egy módon lehet ezt kivitelezni.

részletek

A Haas izgatottan készül az USA Nagydíjra

Hosszú évtizedek óta először láthat az amerikai közönség hazai gárdát F1-es pályán: a Haas mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy a drukkereknek ne kelljen csalódniuk.

részletek

A gyors pályákon pontokat szerezhet a Haas

Az újonc amerikai F1-es istállónál úgy gondolják, hogy Japánban megmutatkozott a bennük lévő potenciál és harcolhatnak a pontokért a jövőben - elégedettek a tempóval.

részletek