Spanyol Nagydíj
Ricciardo dühös a Red Bullra, odaszúrt Vettelnek
Az ausztrál F1-es pilóta nem érti, hogy miért ő kapta ezt a stratégiát és rendkívül ingerült volt a futam után - szerinte Vettel újabb rádióban való panaszkodása tipikus jelenség.
részletekA mclarenesek a hátsó tapadásra panaszkodtak
Fernando Alonso és Jenson Button sem volt elégedett a McLaren-Honda versenygépeinek beállításával, ennek ellenére mindketten az első tíz hely egyikét célozzák meg a szombati időmérőn.
részletekKét defektet hozott a péntek 13 a Renault-nak
A Renault F1-es pilótái közül egyedül Kevin Magnussen nem kapott defektet, Esteban Oconnak az első edzésen, Jolyon Palmernek pedig a másodikon durrant ki a gumija a pénteki napon.
részletekVettel: Mi másképp dolgozunk, mint a többiek
A négyszeres F1-es világbajnok szerint nagyszerű, hogy Sergio Marchionne. a Ferrari elnöke így törődik a dolgokkal, ő ebben inkább a pozitívumokat látja, nem pedig a nyomást.
részletekAlonso optimistább, mint egy hónapja
Nem hiába lehet egy kicsit tényleg pozitívabb a McLaren pilótája, hiszen Oroszországban váratlanul jó tempót diktáltak ő is, és Button is, és ennek köszönhetően mindketten pontot szereztek Szocsiban.
részletekRaikkönen: A cél mindig a Mercedes legyőzése
Kimi Raikkönen beszélt a Spanyol Nagydíj előtti állapotokról a Ferrarinál, a csapat elsődleges céljának továbbra is az ezüstnyilak legyőzését és a minél több első hely megszerzését tartja.
részletekMcLaren: Innentől kezdődik a felemelkedésünk
Eric Boullier, a McLaren F1-es csapatfőnöke nyilatkozott a wokingi alakulat Spanyol Nagydíjra hozott fejlesztéseiről, az elvárásaikról és a spanyolországi légkörről, amely Alonsót fogadhatja otthonában.
részletekVettel: Nem az óvodában vagyunk
A német pilótával csak Lewis Hamilton veheti fel a versenyt balszerencse terén az idei F1-es szezonban, de biztos benne, hogy a Ferrari képes lesz megszorongatni a Mercedest a következő futamokon.
részletekHirtelen harmadik erő lett a Toro Rossóból?
Ez így kicsit túlzás, de a szabadedzések alapján a faenzai F1-es istálló erős pozícióból várhatja a hétvége folytatását, hiszen nem sokkal maradtak el a Mercedestől és a Ferraritól.
részletekRobbanás után feltüzelt lett a Lotus
Romain Grosjean autójának látványos széthullása a második szabadedzésen sok időt vont el a franciától, de a csapattal együtt most még elszántabb a hétvége folytatását illetően.
részletek