Sauber
Raikkönen tette meg az első lépést a Sauber felé
A finn menedzsere elárulta: nem a svájciak keresték meg először Kimi Raikkönent, hanem a versenyző közeledett a csapat felé. A megállapodás megszületett, így a finn 2019-ben is a mezőny tagja lehet.
részletekA riválisok is odafigyelnek a Sauberre
Az Alfa Romeóval való kapcsolat eddig nagyon gyümölcsözőnek bizonyult, a többiek pedig úgy gondolják, hogy tartaniuk kell ettől a csapattól - folytathatják a 2018-ban látott fejlődést?
részletekExkluzív: A Sauber magyar modellépítője
Bár álmodott róla, sosem törekedett rá, hogy egyszer a Formula-1-ben dolgozzon, amíg autófényező képesítésével be nem adta jelentkezését a svájci istálló aerodinamikai részlegéhez. Bódi Dáviddal beszélgettünk.
részletekSchumachernek a Sauber és a Haas is segíthet
A Ferrari az Alfa Romeo-Sauberrel és a Haasszal is szoros szövetségben van a Formula-1-ben, így könnyen előfordulhat, hogy Mick Schumachert valamelyik, vagy akár mindkét istállónál láthatjuk.
részletekLeclerc: Az elején nagyon megfélemlítő volt az F1
Első F1-es szezonja sok szempontból megfélemlítő volt Charles Leclerc számára. A monacói azonban olyannyira sikerrel vette az akadályokat, hogy hamarosan a Ferrari pilótájaként mutatkozhat be. Szerinte ehhez az kellett, hogy idejében felismerje és kiszűrje a gyenge pontjait.
részletekGiovinazzi egyelőre csak fejlődni akar
A Sauber olasz F1-es pilótája nem akarja, hogy Charles Leclerc 2018-as szezonjához hasonlítgassák az övét, mert teljesen mások lesznek a körülmények számára.
részletekA Sauber pokolian ráfeküdt a 2019-es autóra
Bár az egész tavalyi szezonban az Alfa Romeo-Sauber látványos előretörését láthattuk, valójában a csapat egészen korán átcsoportosította erőit az idei versenyautó fejlesztésére. Tovább fejlődhetnek.
részletekEzért tudta megszerezni Raikkönent a Sauber
Fred Vasseur szerint bekerültek egy olyan spirálba, hogy minden héten volt egy jó hírük, folyamatosan épülnek és ez teszi őket vonzóvá jelenleg.
részletekRaikkönen kis híján lekéste debütálását
A Formula-1-es mezőny korelnöke közel tizennyolc évvel ezelőtt kezdte pályafutását. Annyira nem izgulta túl, hogy nem sokkal a rajt előtt békésen szunyókált, de még kért öt percnyi alvást.
részletekRaikkönen nem szomorkodik, hiszen szép emlékei vannak
Kimi Raikkönen beszélt ferraris múltjáról, az olaszok temperamentumáról, illetve a dolgozókkal való kapcsolatáról. Egyáltalán nem szomorú, hogy elhagyja a Scuderiát, hiszen szép emlékei vannak.
részletekRengeteg új embert vett fel a Sauber
Nagy csodák az F1-ben nincsenek ezen a téren: több pénz, több ember, jobb eredmény, még több pénz, még több ember, nagyjából így lehet előrelépni. A Sauber is épül.
részletekRaikkönen: Szerencsére vége a... ööö vegyük újra!
Nemcsak a Ferrari, de a csapat egyik partnere is elbúcsúzott Kimi Raikkönentől. A finn amiatt mindenképpen örülhet ennek, mert mostantól élete végéig ingyen tankolhat a közutakon.
részletek