Sajtóközlemény
Kazár Miklós: Aranyból csináltunk ezüstöt
Nagyon úgy tűnik, hogy az idei bajnoki szezon az ezüst jegyében telik Kazár Miklósék szemszögéből. A bajnoki második hely után ugyanis a hétvégén megrendezett Mikulás Ralin is az ezüstérem jutott a Maximmun Racing Team versenyzőjének, akin ezúttal Dallos Ferenccel állt rajthoz a Veszprém környéki murvás pályákon. Kazárék pedig mindent megtettek a győzelemért – három szakaszt is megnyertek a hatból –, ám egy bosszantó technikai hiba miatt ismét lemaradtak az összetett első helyéről. A duó nem keseredett el, és már most megfogadták, az év végi Szilveszter Rallye-n senki és semmi sem gátolhatja meg a sikerüket.
részletekÚj plazmatechnológia a motorok megmentésére
A Ford olyan plazmatechnológiát fejleszt, amivel alacsony CO₂-kibocsátással újíthatók fel az egyébként hulladékká váló motorok.
részletek5+1 hasznos tipp a biztonságos téli kerékpározáshoz
Bordázott gumi, csökkentett keréknyomás, bicajos maszk és téli kesztyű. KRESZ szabályokra figyelmeztetető bringás navi, valós idejű útvonaltervezés, előrelátó sávváltások hangvezérlés alapján és védett kerékpártárolók a térképen – hagyományos és újgenerációs biztonsági megoldásokat gyűjtött csokorba a téli kerékpározás szerelmeseinek a bringás navigációban is élen járó Mio.
részletekBiztos háttér nélkül ne menj a sivatagba!
A Szaharába tilos felkészületlenül menni – jól tudja ezt mindenki, aki csak egyszer is betette a lábát a sivatagba. Az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László pedig nem egyszer, hanem több tucatszor járt a világ különböző sivatagjaiban, úgyhogy mindenkinél jobban tudja, mekkora szükség van biztos háttérre, és jó szervizcsapatra.
részletekMagyar freestyle futballisták hajtották végre a Nissan legújabb kihívását
Lehetséges mozgó felületről lebonyolítani néhány hajszálpontos labdaváltást? A Nissan ismét a gyakorlatot helyezte az elmélet elé. Persze a zord terepen is megbízhatóan helytálló Navarák mellett kellett a sikerhez Sűrű FX Tamás világbajnok és Kvárta Mátyás, Európa-bajnoki bronzérmes labdazsonglőrök is.
részletekA Hungaroring majd’ felén már új az aszfalt!
Senki számára sem titok, hogy Formula–1-es pályánkon az utóbbi hetekben, hónapokban építkezés folyik, ám eddig a kevésbé látványos munkák zajlottak (úgy, mint csatornázás, szegélycsere, a rázókövek lerakása), most azonban elérkeztünk a legizgalmasabb részhez, a kopóréteg cseréjéhez, vagyis az aszfaltozáshoz.
részletekVilágbajnok macskák Európa bajnok autóversenyzővel
Kiss Norbi kétszeres Európa bajnok kamionversenyző, hatszoros magyar bajnok autóversenyző lesz a vendége december 12-én szombaton és 13-án vasárnap, az idei év legnagyobb magyarországi macskás rendezvényének, a Felis Hungarica budapesti nemzetközi macskakiállításának és örökbefogadó hétvégéjének a Campona Bevásárlóközpontban.
részletekCitroen E-Mehari: Lételeme a szabadság
Trendi, egyszerű, modern és kicsit szemtelen… A Citroen új modellje az E-Mehari egy okos, színes egyéniség, tökéletes összhangban a Citroen szellemiségével. Az E-Mehari azok számára készült, akik szeretnek kilógni a sorból, nyitottak az új trendekre és odafigyelnek környezetükre.
részletekOpel Dakar Team: Klasszikus helyszíneken Afrikában
A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a múlt hét pénteken bejelentette: rajthoz áll a december 27-én Monacóban rajtoló Africa Eco Race-en. Az Opel Mokkával készülő páros nagyon elszánt, de vajon milyennek ígérkezik az idei verseny?
részletekKorda Erik a leggyorsabb terepralis a Mikulás Ralin
Megismételte tavalyi sikerét a Mikulás Ralin a Korda Racing csapata, Korda Erik ezúttal Linninger Patrikkal és a HRX Forddal szerezte meg a győzelmet a tereprali autók mezőnyben, de ifjabb Fekete László is sikert aratott élete első rali versenyén.
részletekElső hellyel lepte meg a Mikulás Turán Frigyeséket
Turán Frigyes és Zsiros Gábor nagy küzdelemben állhatott fel a dobogó legfelső fokára az évzáró ünnepi futamon, a 19. Mikulás Ralin. Friciék a Ford Fiestával végig remekül autóztak Veszprémben, amit a Télapó nem mindennapi ajándékkal jutalmazott.
részletekZáróakkordként Mikulás-ünnep
Ralis ünnep – az év végi Mikulás-rali mindig az, s most sem lesz ez másként.
részletek