Sajtóközlemény
B3R: Keményen harcoltunk minden pontért
Az biztos, hogy egy percig nem adtuk fel és a legnagyobb küzdelemért járó trófeát mi kapnánk meg. Nem csak a két pilóta, hanem az egész csapat küzdött egész nap. Este Tassi Attila kocsijáért ma pedig, hogy holnapra újra rendbe legyenek az autók.
részletekKülönlegesen képzett ‘motorhallgatók’ a Focus RS szolgálatában
Ha a legszigorúbb minőségi vizsgálatokra kerül sor, az emberi érzékszervek sokszor semmi mással nem pótolhatók – gondoljunk csak a borkóstolásra vagy a versenyzongorák hangolására. És erre a listára ezentúl a motorgyártást is felírhatjuk.
részletekHerczig-Bacigál skodálatosan kezdett Egerben
Jobban nem is kezdődhetett volna. Herczig Norbert és Bacigál Igor a tavalyi abszolút bajnoki cím után, az idei esztendőt is győzelemmel kezdte.
részletekKettős pontszerzéssel indított a H-MOTO Team Aragonban
Lezajlott az EJC bajnokságának első fordulója, a Motorland Aragon technikás versenypályán. A Superbike világbajnokság nívós betétfutamaként ismert sorozat spanyolországi nyitóhétvégéjén a H-MOTO Team remekül szerepelt, Kis Viktória és Bódis Richárd lévén kategória 4. és abszolút 7. helyet szerzett.
részletekNagy bejelentés előtt Keszthelyi Vivien és az OXXO
Keszthelyi Vivien és az OXXO Motorsport csapatának Facebook- és weboldalain elindult a visszaszámlálás, áprilisban a magyar autósport nagy bejelentésével jelentkeznek!
részletek350-nél is úton tart az új Continental abroncs
A SportContact 6 a Continental új nagyteljesítményű szupersport abroncsa, amelynek kezelhetősége, kormányzási pontossága és nagysebességű stabilitása egyaránt jelentősen javult az előd modellhez képest.
részletekKazár Miklós: új autóval, új csapattal, motiváltan
Egy R5-ös Ford Fiesta repíti Kazár Miklóst és Ferencz Ramónt a hét végén kezdődő ralibajnokságban. A többszörös magyar bajnok pilóta és navigátora a tavalyi év nagy részét egy EVO IX-es Mitsubishivel teljesítette, amivel az abszolút értékelés második helyét szerezték meg.
részletekHodosiék autóversenyezni akarnak idén
Az elmúlt évtől felemás érzésekkel búcsúzott a Hodosi Gábor – Holló Barnabás duó, mert a Lada sokszor megmakacsolta magát. Most a 11. Eger Ralin tiszta lappal kezdenek a fiúk, és bíznak a szerencséjükben.
részletekSzabó Attila emlékére
Mondhatnánk, hogy rohan az idő. De ez kettős érzéseket vált ki Szabó Attila navigátor feleségéből, Bettiből, akinek a férje tavaly a 10. Eger Ralin egy baleset következtében életét vesztette. Egy év elteltével arra kért Betti, hogy hadd mondhassa el az ő akkori és jelenlegi álláspontját, véleményét. Nem mondhattam nemet, mert nem is akartam.
részletekA kilencesek már nem borulnak Egerben
Sikeres Teszt Rali után április 1–3-a között már éles bevetésre készül Matics Mihály és Zejda Viki az Országos Ralibajnokság szezonnyitó futamán, az Eger Ralin.
részletekFelveszik a Micu ritmusát Egerben
Egy éve versenyzik Kurtos Róbert a Mitsubishi Evo IX-cel, de még nem sikerült teljes összhangba kerülniük. Idén nagy segítség lesz, hogy végre állandó navigátorral indul. Herczeg Szabolccsal szilveszterkor tettek egy próbát. Mindketten várták már az egri versenyt, és céljuk egy jó hangulatú futamon való részvétel, amit célba éréssel szeretnének mindenképpen zárni.
részletekJánosa-Brunekker: Szeretnének helytállni Egerben
Hétvégén elkezdődik a 2016-os rali szezon a 11. Eger Ralival, ahol a tavalyi bajnokok sem szeretnének a legvégén kullogni. Tehát Jánosa Ákos és Brunekker Árpád arra gyúr, hogy hellyel-közzel tartsák az előző évi eredményeiket. A kihívásokat kedvelő srácok mottója azért a megfontoltság lesz az egri futamon.
részletek