Sainz
Sainz és Verstappen nem ellenségek
Bár évek óta az a hír járja, hogy a két fiatal titán viszonya egyáltalán nem felhőtlen, sőt, a holland fúrhatta meg Sainz érkezését a Red Bullhoz. A spanyol szerint azonban sokkal jobb a kapcsolat, mint mások hiszik.
részletekSainz: Jövőre igazán erős lehet a Renault-motor
A McLarenhez igazoló Carlos Sainz bízik abban, hogy a Renault olyan erőforrással áll elő a jövő évben, ami partiban lesz a Mercedesszel és a Ferrarival. Az Olasz Nagydíjon látott próba biztató.
részletekSainz: Kvjat az egyik legtehetségesebb pilóta
Néhány napja röppent fel a hír, amelyben senki sem hitt: Danyiil Kvjat visszatérhet a Toro Rossóhoz azok után, hogy tavaly gyakorlatilag kirúgták onnan. Excsapattársa mindig is hitt abban, hogy az orosz F1-es nem lőtte el az összes puskaporát.
részletekEcclestone: Alonso nincs a legnagyobbak között
A Formula-1 korábbi ura tisztában van Fernando Alonso kivételes tehetségével, ám túl sokszor hozott rossz döntést ahhoz, hogy a száguldó cirkusz legnagyobbjai között emlegethesse.
részletekSainz elfelejtené a veszélyes DRS-t
A fiatal spanyol elismeri, hogy jelenleg a nyitható hátsó szárny nélkül szinte lehetetlen lenne előzni a Formula-1-ben, ám az eszköz annyira veszélyes, ha elromlik, hogy reméli, nem sokáig lesz már.
részletekButton figyelmeztetése Sainznak
Fernando Alonso az év végén búcsút int a Formula-1-nek, helyét Carlos Sainz veszi át a McLarennél. A wokingiaknál több, mint hét éven át szolgáló Jenson Button türelemre inti az ifjú spanyolt.
részletekSainz: Nem Verstappen fúrt meg
Miért nem Carlos Sainzt választotta a Red Bull, aki a Toro Rossónál és Renault-nál már elért figyelemreméltó eredményeket? Az ifjú spanyol kétli, hogy Max Verstappen keze lenne a dologban.
részletekHivatalos: Megvan Verstappen 2019-es csapattársa
Hosszasan folyt a találgatás, hogy Daniel Ricciardo váratlan távozása után ki lesz jövőre a Red Bull másik pilótája. Megszületett a döntés, a bikák hivatalosan is bejelentették, kit szerződtetnek.
részletekAlonso: Sainz a megfelelő ember a McLaren számára
Fernando Alonso utódja Carlos Sainz lesz a McLarennél, és a kétszeres világbajnok szerint minden megvan Sainzban ahhoz, hogy egy McLaren-szintű projektet vezessen.
részletekHorner: Az F1-nek érdeke egy jobb McLaren
Christian Horner szerint a Formula-1-nek szüksége van rá, hogy a McLaren megint az élmezőnyben harcolhasson, hiszen egy ilyen patinás csapatnak semmi keresnivalója a mezőny végén.
részletekSainz: Mindig is McLaren-szurkoló voltam
Az új McLaren-pilóta szerint egy álma vált valóra azzal, hogy a wokingiak F1-es versenyzője lehet, az pedig még különlegesebbé teszi számára ezt, hogy Fernando Alonso helyét veheti át.
részletekHivatalos: Carlos Sainz ül Alonso helyére
A McLaren hivatalosan is bejelentette, amit eddig csak sejtettünk a sajtóinformációk alapján: a Renault-tól a szezon végén távozó Carlos Sainz foglalja el Fernando Alonso helyét Wokingban.
részletek