Renault
Gasly nagy dolgokat vár jövőre a Hondától
Pierre Gasly rendkívül elégedett azzal a fejlődéssel, amelyet a Honda mutatott az idei évben. Egyre csak közelítenek a Mercedesre és a Ferrarira, ő pedig nagyobb célokat tűzött ki 2019-re.
részletekVerstappen: A Honda megelőzte a Renault-t
Max Verstappen egyre nagyobb várakozással tekint a jövő év elé, amikor a Red Bull már a Honda erőforrásait használja. A holland úgy véli, a korábbi gyengélkedés a múlté, a japánok megelőzték a Renault-t.
részletekHülkenberg: Lassúk voltunk a fejlesztésben
A Renault jelenleg még a negyedik pozíciót foglalja el a konstruktőri tabellán, de Nico Hülkenberg szerint nehéz dolguk lesz, ha év végén is ezen a helyen szeretnének maradni.
részletekProst visszahozná a ’80-as évek izgalmait
A négyszeres világbajnoknak több ötlete is van az F1-es mezőny összehúzására: az erőforrások leegyszerűsítése mellett egy furcsa betiltási ötlettel is előállt, amely visszafelé is elsülhet.
részletekA McLaren feláldozta az évet 2019-ért
Nagyjából sejthető volt korábban is, de a McLaren sportigazgatója elismerte, hogy látványos formaromlásuk hátterében az áll, hogy minden erejükkel a 2019-es versenyautóra összpontosítanak.
részletekVerstappen titkolja a Red Bull gyengéjét
Max Verstappent kiváló esőmenőnek ismertük meg korábban, ám az idei Red Bull-lal eléggé gyengélkedik vizes körülmények között. Ő maga tudja ennek okát, de nem köti a riválisok orrára.
részletekSainz nem aggódik a McLaren gyengesége miatt
Carlos Sainz 2019-ben már a wokingi alakulatot fogja erősíteni Lando Norris mellett. A spanyol pilóta elmagyarázta, miért nem fél új csapata jelenlegi formáját látva.
részletekRicciardo melléfogott a Renault-val?
Mark Webber úgy véli, Daniel Ricciardo nagyon merészet húzott azzal, hogy elhagyta a topcsapatnak számító Red Bullt a még mindig csak fejlődőfélben levő Renault-ért. Rövid távon nehéz dolga lesz.
részletekPozitív irányba mozdult a McLaren?
Gyenge időmérő, a futamon pedig messze a pontszerzéstől. Ennek ellenére a McLaren sportigazgatója több pozitívumot is felfedezett a Japán Nagydíj hétvégéjén csapata teljesítményében.
részletekSzomorú, hogy Alonso csak kétszeres bajnokként száll ki
Bob Bell, a Renault technikai igazgatója szomorúnak találja, hogy Alonso a szezon végén befejezi F1-es pályafutását. A 17 szezonon át tartó karrier 2 legszebb évét együtt töltötték el a Renault-nál.
részletekHülkenberg: A Renault még messze a sikerektől
Bár a gyári Renault istálló remekül fejlődik az elmúlt 2,5 évben, német pilótája számára egyértelmű, hogy az első helyért folyó harcba még évekig nem szólhat bele. A tervek hosszú távúak.
részletekÚjabb erős beszólás a Haas-Renault harcban
A Renault tempója nem jó, de a Haas csapatfőnöke szerint mégis minden mással foglalkoznak, csak azzal nem, hogy javulni tudjanak - úgy látja, hogy kétségbeestek a franciák.
részletek