DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. október 12. hétfő

Rali

Ifj. Kiss Lászlóék kipróbálnak valami újat az idei Szilveszter Rallyen

Ifj. Kiss László és navigátora, Varga Zsuzsanna ismét úgy döntött, hogy versenyzéssel búcsúztatják az évet, így a szokásos évadzárón, a Szilveszter Rallyen ismét találkozhatunk velünk. Az évbúcsúztató ezúttal azonban nem elsősorban a felhőtlen autózásról, hanem egy új kihívásról szól majd számukra.

részletek

László István: Visszaszokós futam lesz

Három évvel ezelőtt ültek együtt egy Citroen Saxóban. Most a Szilveszter Rallye-n egy Honda Civic-kel mutatkozik be újra a László István – Szabó Gábor duó. Pistit hajtotta a kíváncsiság, hogy pár év elteltével milyen visszaülni a versenyautóba. Most majd megtudja.

részletek

Kurtos Róbert: 2016 előszele

Kurtos Róbert Kassa óta nem indult hazai versenyen. Elkezdték a következő szezonra a Mitsubishi revízióját, de az fel sem merült bennük, hogy nem autóznak a már rituálénak számító Szilveszter Rallye-n. Persze nehézségek most is adódtak, mert nem érkezett meg Angliából a váltó.

részletek

Nagy Norbi: Szilveszter a Ringen

Nagy Norbi idén is a Hungaroringen szilveszterezik. Az év közben meglátogatott számos sorozat után rally autóba pattan, és egy utolsó, önfeledt autózással búcsúztatja az óévet. A pár napja 21. születésnapját ünneplő pilótát kérdeztük a megmérettetésről.

részletek

Vádemelés a halálos ralibaleset miatt

A 2013 őszén, Városlődön rendezett amatőr raliversenyen történt halálos baleset miatt vádat emeltek a futam szervezője ellen, aki nem gondoskodott megfelelően a biztonságról.

részletek

Kazár Miklóst az autó ringatta álomba

Több mint két évtizede vesz részt a magyar autósport körforgásában Kazár Miklós, aki navigátorként megszerzett bajnoki cím után közel hat éve döntött úgy, hogy kipróbálja magát pilótaként is. A bajnoki címek után sok hátráltató tényezővel együtt az idén második lett. Interjúnkban az embert kerestük a sisak alatt.

részletek

Szombat este rendezik a ralis díjkiosztót

A József Attila Színházban rendezik a ralis szakág 2015-ös díjkiosztó ceremóniáját, melyen az ORB, az R2, a Historic és az MARB legjobbjai mellett a nemzetközi sikereket elérő versenyzőket is díjazzák.

részletek

Olajozott szezon

A kenőanyaggyártó által támogatott Góth Viktor, Grózinger Zsolt, Strider Zoltán és Velencei Ádám egyaránt sikeres szezont tudhat maga mögött a saját kategóriájában. A pilóták beszámolói.

részletek

Kazár Miklós: Fakarddal mentünk csatába, de...

Noha az idei bajnoki szezon az ezüst jegyében telt eddig Kazár Miklósék szemszögéből, azért a nemzetközi mezőnyben – Central Europe Zone (CEZ) – is sikerült a dobogón végeznie a Maximmun Racing Team versenyzőinek. Kazár Miklós elmondta, jövőre támadást indítanak Ferencz Ramónnal a bajnoki cím visszaszerzéséért, mert elsősorban a hazai mezőnyben szeretnének eredményesen szerepelni. Amennyiben az anyagi háttér megengedi, autót cserélnek, ám még idén még egyszer rajthoz állnak, és szeretnék megnyerni a szezonzáró Szilveszter Ralit.

részletek

A Citroen döntései és a jövő kérdései

Miután elég sokat beszéltek a 2016-os rali világbajnoki szezonról, valamint arról, hogy mikor várható a versenyzői felállásukról szóló döntés, meglepetésként hatott a bejelentés, hogy a Citroen kihagyja a következő idényt. Annak ugyanakkor örülhetnek a sportág rajongói, hogy egy egyéves szünetet követően visszatérnek a gyorsasági szakaszokra akkor, amikor a sorozat az alaposan átdolgozott versenytechnikákkal új érát kezd 2017-ben.

részletek

A Német–Szegő páros felemás szezonja

Bár a nemzetközi versenyeken nem sikerült teljesíteni az elvárásokat, a Német László–Szegő János páros így sem elégedetlen a 2015-ös idénnyel, hiszen hasznos tapasztalatokkal gazdagodtak, s a rali-ob-n kategóriagyőzelmekig is jutottak. Német Lászlóval beszélgettünk a szezonról.

részletek

Ifj. Ficza kipróbálta magát a ralizásban

A pályaversenyzés világát egy hétvége erejéig ralira cserélte ifj. Ficza Ferenc, akinek a Mikulás Rali lett a bemutatkozó futama ebben a szakágban. A végül nem a várt eredménnyel zárult verseny tapasztalatairól az ifjú versenyző édesapjával beszélgettünk.

részletek