Rajtrács
Belga Nagydíj – A rajtrács
Mercedesek az első sorban, a Ferrarik a mezőny második felében – így lehetne röviden összefoglalni a spái futam rajtsorrendjét, amelyet nem módosított semmiféle büntetés.
részletekSpanyol Nagydíj - A rajtrács
Lewis Hamilton önmaga 92., valamint a Mercedes-motor 200. rajtelsőségét szerezte meg a 2020-as Formula-1-es Spanyol Nagydíjra, míg Sergio Perez eddigi legjobb rajthelyéről dédelgethet dobogós álmokat.
részletek70. Évfordulós Nagydíj – A rajtrács
Az 1950-ben Silverstone-ban elkezdődő Formula-1 születésnapot ünnepel hétvégén. Nagy ünneplést csap Valtteri Bottas is, ha pole-pozícióját győzelemre tudja fordítani, Nico Hülkenberg pedig talán még nagyobbat, ha a harmadik rajthelyről dobogóra tud állni. A rajtrácsot az időmérőhöz képest egy büntetés módosította.
részletekA rajtrácsig sem jutott el Hülkenberg
Pénteken még örülhetett Nico Hülkenberg, hogy ő helyettesítheti Sergio Perezt a Racing Pointnál, ám álmai már a rajt előtt szertefoszlottak, egy technikai hiba attól is megfosztotta, hogy elstartoljon.
részletekBrit Nagydíj – A rajtrács
Ezt megelőzően 2000-ben fordult elő legutóbb, hogy már az F1-es szezon negyedik futamát Silverstone-ban rendezték. Lewis Hamilton ebből az alkalomból újabb pole-rekordot döntött, hátrébb pedig két büntetés módosítja a rajtsorrendet.
részletek35. Magyar Nagydíj - A rajtrács
Nem változik a rajtsorrend a szombati kvalifikáción kialakult eredmény után. Lewis Hamilton 90. alkalommal indul a pole-pozícióból, a Mercedesek mögött a Racing Pointok, aztán - kisebb meglepetésre - a Ferrarik.
részletekStájer Nagydíj – A rajtrács
Akárcsak egy hete, ezúttal is egy Mercedes, egy Red Bull és egy McLaren indul az első három helyről Spielbergben, a Ferrarik pedig ismét a mezőny közepén – íme, a második 2020-as futam rajtfelállása.
részletekOsztrák Nagydíj - A rajtrács
Hét hónapnyi kihagyás után ma ismét F1-es futam emeli meg a pulzusunkat, 15:10-kor Ausztriában elrajtol a szezon. Nézzük, milyen sorrendben állnak fel a pilóták a Red Bull Ring rajtrácsára.
részletekRosberg: Hét-nyolc csapattal elveszítené sportértékét az F1
Hiányos rajtráccsal a Formula-1 presztízse nagyot zuhanna, vélekedik Nico Rosberg. A korábbi világbajnok üdvözli, hogy a sportág számos intézkedést hoz a spórolás érdekében.
részletekAbu Dhabi Nagydíj - A rajtrács
2019 a Mercedes sikeréről szólt, és a szezonzáró rajtrácsát is a csapat két autója keretezi. A győzelem sorsa viszont, mint idén a legtöbb futamon, ezúttal sem lefutott: ki zárja a legjobb szájízzel az idényt?
részletekItt a hivatalos 2020-as pilótafelállás
Azzal, hogy a Williams bejelentette, Nicholas Latifi lesz George Russell csapattársa, az utolsó hely is elkelt a 2020-as rajtrácson. Van egy visszatérőnk, egy újoncunk és több nagy név is távozik.
részletekBrazil Nagydíj - A rajtrács
Charles Leclerc büntetését leszámítva nem változott a rajtrács az időmérő edzésen kialakult eredményhez képest. A kvalifikáción műszaki hibából kieső Sainz is a rajtrácsról vághat neki a Brazil Nagydíjnak.
részletek