Prost
Prost visszahozná a ’80-as évek izgalmait
A négyszeres világbajnoknak több ötlete is van az F1-es mezőny összehúzására: az erőforrások leegyszerűsítése mellett egy furcsa betiltási ötlettel is előállt, amely visszafelé is elsülhet.
részletekA Renault meglepődött, hogy Ricciardo igent mondott
A közvélemény, a Red Bull, de még maga a Renault istálló is meglepődötten fogadta Daniel Ricciardo elhatározását, hogy elhagyja a bikákat és a francia gyári istállóhoz igazol.
részletekProst: Ricciardót meg kellett szereznünk, bármibe is került
Alain Prost úgy gondolja, bármibe is került, a Renault-nak meg kellett szereznie Daniel Ricciardót, ugyanis az ausztrál pilóta tapasztalata sokat hozhat majd a francia csapat konyhájára.
részletekSchumacher ebben is csúcstartó
Michael Schumacher rengeteg rekordot döntött meg aktív pályafutása során, ez igaz a hazai pályán elért győzelmek számára is. Ahogy most áll a dolog, ebben még jó ideig a csúcson is marad.
részletekSenna nehezen nyert hazai pályán
A pilótáknak extra motivációt, de egyben plusz stresszt is hozhat hazai közönségük előtt versenyezni. Sennának nehezen, Schumachernek könnyebben sikerült nyerni, ahogy Hamiltonnak is.
részletekSainz győzelemre vezetné a Renault-t
A 2017-es év végén csatlakozott a francia gárdához Carlos Sainz, de csak egy éves kölcsönszerződésről van szó. A spanyol nagy tetteket vinne véghez a Renault-val, de nem maga dönt jövőjéről.
részletekProst szomorú a francia belháború miatt
A Francia Nagydíjon szereplő három hazai versenyzőből kettő már az első métereken leírta magát és kiesett, és a harmadik, Romain Grosjean sem futott jó versenyt. A Professzor, Alain Prost szomorú.
részletekÉrdekességek a Francia Nagydíj előtt
28 év után tér vissza a mezőny Le Castellet-be, tíz év kihagyás után pedig Franciaországba. Több statisztikát is összegyűjtöttünk a Francia Nagydíj előtt, ami igencsak meghökkentő lehet.
részletekA Renault kellemes emlékei Schumacherékről
Tíz év után került vissza a versenynaptárba Franciaország. Különleges helyszín ez a Renault számára, hazai motorral, több zseniális pilóta is nyert futamot, például Schumacher és Prost is.
részletekMonacói különlegességek és rekordok
A miniállam rengeteg mindenben egyedülálló, a Formula-1-ben is. Ha visszatekintünk, mind a pálya, mind a kis ország versenyzői tartogatnak számunkra meglepetéseket és csúcsokat.
részletekProst visszaszívta, amit a Ferrariról mondott
A négyszeres világbajnok már egészen másként látja a Scuderia esélyeit: ez lehet az év, amikor az olaszok győznek. Raikkönen szerepéről és Hamilton szokatlan helyzetéről is beszélt.
részletekProst csak a jóra emlékszik Sennáról
24 éve, hogy elhunyt Imolában a brazil F1-es legenda, Ayrton Senna. Egyik legnagyobb ellenfele, a négyszeres világbajnok Alain Prost visszaemlékezett arra a napra, amely megváltoztatta kapcsolatukat.
részletek