MotoGP
Katar: Másodszorra is Marquez az élen
Marc Marquez egyelőre verhetetlennek tűnik Katarban: akárcsak a tegnapi nyitó tréningen, a mai második edzésen is ő érte el a legjobb köridőt, ráadásul a Repsol számára külön öröm, hogy Dani Pedrosa végzett a második helyen. A Ducati azonban előrelépett csütörtökhöz képest: a szárnyszerű aerodinamikai elemekkel felszerelt GP15-tel köröző Andrea Dovizioso harmadikként zárt.
részletekItt élőben nézheted a Katari Nagydíj eseményeit!
Az első szabadedzésekkel már el is indult a gyorsasági-motoros világbajnokság 2015-ös szezonja. Összegyűjtöttünk néhány oldalt, ahol egész hétvégén élőben nyomon lehet majd követni az eseményeket.
részletekMarquez kezdett az élen Katarban
A Repsol Honda világbajnoki címvédője ott folytatja, ahol tavaly abbahagyta: ő nyerte a királykategória idei első szabadedzését Katarban, míg mögötte csapattársa, Dani Pedrosa lett a második.
részletekA MotoGP főszereplői is nagyon várják már a kezdést
A mai napon elkezdődnek a szabadedzések Katarban, a 2015-ös MotoGP első helyszínén. Ahogyan az lenni szokott, az előző este egy sajtótájékoztatót tartottak néhány versenyzővel, akik elmondhatták, mire számítanak a sivatagi éjszakában. A tájékoztató nagyon jó hangulatban telt, a motorosok széles mosollyal kezdték a szezont.
részletekRossi: Sok pilóta lesz gyors Katarban!
Hamarosan megkezdődik, amire tavaly november óta várunk: a gyorsasági motoros világbajnokság 2015-ös szezonja. Természetesen a Yamaha gyári versenyzői is izgatott a katari nyitány előtt: Valentino Rossi úgy véli, szoros küzdelem várható, Jorge Lorenzo pedig tavalyi bukását feledtetné egy győzelemmel.
részletekMotoGP-világbajnok lesz a harmadik steward
Ilyen sem volt még: az ötszörös motoros világbajnok, Mick Doohan segíti a versenybíróságot a Malajziai Nagydíjon, egy olyan versenyző, aki nemhogy az F1-ben, de profi autós bajnokságban sem versenyzett soha.
részletekA versenyhétvége menetrendje - Óraátállítással
Ezen a hétvégén sem lesz egyszerű dolga annak, aki követni akarja a fő versenysorozatok eseményeit, ráadásul a vasárnap hajnali óraátállítást sem szabad kihagynia az egyenletből.
részletekFutamelőzetes és menetrend – Katar
Vége a várakozásnak, ezen a héten kezdetét veszi a gyorsasági motoros világbajnokság. A szezonnyitót immár hagyományosan Katarban rendezik meg a Losail International Circuit nevezetű pályán, villanyfénynél. Ráadásul a menetrend miatt már csütörtöktől élvezhetjük a versenyhétvégét, egész biztos megéri majd ébren maradni.
részletekA mostani Ducati versenyképesebb, mint Stoneré volt
Andrea Dovizioso volt a leggyorsabb a múlt héten megrendezésre került utolsó katari teszten, most pedig abszolút optimistán nyilatkozott idei esélyeikről, s állítása szerint a GP15 nem csak a szabályok által kínált engedményeknek köszönhetően teljesít jól. Az olasz odáig ment, hogy szerinte a mostani gép erősebb, mint amivel korábban Casey Stoner futamokat és vb-címet nyert.
részletekA stand fogságában, avagy az AMTS-ről Brnóba
Kovács Niki és csapata idén is sok meglepetéssel és egy különleges játékkal vár mindenkit az AMTS-en, melynek fődíja egy egész hétvégére szóló jegy 2 főnek a MotoGP brnói versenyére depólátogatással.
részletekMarquez ezúttal az F1-es Hondához szólt
A márka kétszeres világbajnokaként a MotoGP sztárja, Marc Marquez nem állt be a Honda nehézkes Formula-1-es visszatérését kritizálók sorába - szerinte az F1-es technológia akár őt is segítheti majd.
részletekMarquez: Nagyon kicsik lesznek a különbségek
A két sepangi teszttel ellentétben nem Marc Marquez vitte a prímet Katarban, hiszen mindkét nap során a Ducatik szerepeltek a legjobban, ám mind a címvédő, mind a Repsol Honda másik versenyzője, Dani Pedrosa optimistán készül a jövő hétvégi évadnyitóra, ugyanakkor tudják, hogy szoros küzdelemre számíthatnak.
részletek