DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 13. szombat

Mercedes

„Bottas nem bujkálhat többé”

A szakértőként dolgozó ex-F1-es szerint a Williamstől a Mercedeshez igazoló finnek immár mindenképp teljesítenie kell, hiszen olyan autót fog vezetni, amellyel elvárják a futamgyőzelmeket.

részletek

Rosberg már várja a Hamilton-Bottas csatákat

A tévé előtt ülve is izgalmas házon belüli harcokra számít a Mercedesnél Nico Rosberg, aki idei első munkanapján nem ment el szó nélkül az ő ülését átvevő Valtteri Bottas leigazolása mellett.

részletek

Lauda szerint Bottas olyan jó, mint Rosberg

Niki Lauda szerint Valtteri Bottas a lehető legjobb pilóta a Mercedes számára, mert van olyan gyors, mint Rosberg és képes világbajnoki címet nyerni - nyugodtan kezdhetik meg a 2017-es szezont.

részletek

Bottasnak rögtön teljesítenie kell a Mercedesnél

Toto Wolff szerint a fiataloknak idő kell, de Bottas tudja, hogy azonnal gyorsnak kell lennie, így lehet övé a jövő - a Mercedes-vezér azt is világossá tette, hogy nem marad a finn F1-es menedzsere.

részletek

Van, aki szerint Bottas a legrosszabb döntés

Egy korábbi F1-es csapatvezető szerint a finn pilóta egyértelműen csak második számú lehet, ez volt a lehető legrosszabb lépés a Mercedestől - sőt, Massa döntésével sem ért egyet.

részletek

Bottas elmondta, mire számít Hamiltontól

Valtteri Bottas, a Mercedes F1-es pilótája elmondta, mit vár a 2017-es szezonban új csapattársától, Lewis Hamiltontól, akit minél hamarabb szeretne jobban megismerni.

részletek

Rosbergnek is szerepet szán a Mercedes

Az F1-es világbajnok alakulat hétfői bejelentésének középpontjában Valtteri Bottas leszerződtetése állt: egyúttal viszont az is kiderült, hogy a visszavonuló Nico Rosberg a márka nagykövete lesz.

részletek

Bottas hosszú éveket tervez a Mercedesnél

Szerényen, de céltudatosan csatlakozik új F1-es csapatához a finn pilóta: arra készül, hogy keményen dolgozzon a szezon során, és bebetonozza jövőjét az alakulatnál.

részletek

Wolff: Őszintén szólva Bottas eléggé finn

Toto Wolff, a Mercedes vezére szerint Valtteri Bottas nagyon jól illik a csapatukba, de sokat kell dolgozniuk a következő hetekben, hogy a finn F1-es pilóta mindent megismerjen.

részletek

Végleges: Bottas lett Hamilton új csapattársa

Ahogy azt már karácsony előtt is sejteni lehetett, a Mercedes Valtteri Bottas mellett tette le a voksát Nico Rosberg utódjának keresése során. A finn pilóta ötödik F1-es szezonjában megkapja a nagy lehetőséget azáltal, hogy csatlakozik a címvédőkhöz.

részletek

Wehrlein megköszönte a Mercedes támogatását

A frissen bejelentett Sauber-pilóta nem csak új F1-es csapatának, de a Mercedesnek is köszönetet mondott a lehetőségért - rendszeresen pontot akar szerezni 2017-ben.

részletek

Hivatalos: Eldőlt, hol folytatja Wehrlein

A Mercedes német pártfogoltja, Pascal Wehrlein az F1-es bajnokcsapat üléséért folytatott harc nagy vesztese, de jövőre is a királykategóriában lesz, papíron jobb feltételekkel, mint újoncként.

részletek