DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. március 19. csütörtök

Massa

Massa is nagyon várja vissza Kubicát

Robert Kubica F1-es visszatérése egyre inkább körvonalazódik. Felipe Massa is egyike azoknak, akik nagyon szeretnék, ha a lengyel pilóta visszatérne közéjük.

részletek

Massa vagy Stroll villant Ausztriában?

A Williams a legjobb előjelekkel várhatja az Osztrák Nagydíjat. Három éve kisajátították az első rajtsort, másfél hete Bakuban pedig akár győzelmet is arathattak volna.

részletek

Massa: Miért ne folytatnám?

Versenyképesnek érzi magát, és ha úgy érzi majd, hogy a csapattól is támogatást kap, akkor maradni akar az F1-ben – ezt mondta Felipe Massa, akinek idén minden második futamon balszerencséje van.

részletek

Massa tényleg nyerhetett volna Bakuban

A brazil pilóta a harmadik helyen állt, amikor Williamsének lengéscsillapító-rendszere megadta magát - a gárda szakembere szerint is győzelmet szalasztottak el a hibával.

részletek

Pech, Massa egy szinte biztos győzelmet veszített el

Felipe Massa legszebb napjaira emlékeztetően vezetett Bakuban és a későbbi események ismeretében egy győzelmet vett el tőle a sors. 2008 után először nyerhetett volna futamot a brazil.

részletek

Massát ezúttal felülmúlta az ifjú csapattárs

Az idei F1-es szezonban először fordult elő, hogy Felipe Massa nem tudta legyőzni Lance Strollt az időmérő edzésen - a brazil beletörődve konstatálta kilencedik helyét.

részletek

Sainz: Miért akarnak eltiltani engem?

Felipe Massa nemrég tett arról, hogy az F1 világa ne feledkezzen meg spanyol kollégája montreali hibájáról: a brazil egyversenyes eltiltást adott volna neki, ám a Toro Rosso pilótája egyáltalán nem érti, hogy miért téma még mindig balesete.

részletek

Raikkönen helyzete most még nehezebb

A 2017-es szezonban nagyon szoros a versengés a Ferrari és a Mercedes között, emiatt a ponthátrányban levő Kimi Raikkönen dolga jóval nehezebb, ha győzni szeretne.

részletek

Massa eltiltaná Sainzot egy versenyről

Még Bakuba érkezve is elég komoly össztűz zúdult a montreali futam első körében hibázó és balesetet okozó Carlos Sainzra. Felipe Massa szerint a spanyol hibája nagyon hasonlított ahhoz, amit Romain Grosjean a 2012-es Belga Nagydíj rajtjánál művelt.

részletek

Stroll fennmarad a hullámhegyen?

A Williams istálló is visszatér Bakuba, ahol tavaly felállította a világrekordot a végsebesség tekintetében. A nagy kérdés, Lance Stroll lendülete megmarad-e, vagy egyszeri kiugrás volt Montreal.

részletek

Nagy csapatok mélypontjai II. - Ferrari

Rettentő mély gödörben a McLaren. De az utóbbi 20 évben megszakítás nélkül a Formula-1-ben szereplő, korábban világbajnokságot nyerő istállók mind éltek át nagyon nehéz időszakokat, például a Ferrari is.

részletek

A kiscsapatok keze meg van kötve

A futballban ritkán, de lehetséges, hogy a bajnokságot egy kiscsapat nyeri meg, mint egy éve a Leicester City Angliában. A Formula-1-ben azonban ez jelenleg a szabályok miatt szinte teljesen kizárt.

részletek