DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 1. szerda

Hamilton

Kubica: Nincs értelme az F1-es visszatérésnek

A korábbi F1-es futamgyőztes Robert Kubica a Bologna Motor Show-n találkozott Leo Turrinivel, az egyik legnevesebb olasz szakújságíróval, akinek többek között azt is elárulta, miért nem erőlteti az F1-es visszatérést. A lengyel emellett Fernando Alonsóról és Lewis Hamiltonról is beszélt.

részletek

Hamilton a BBC Év Sportszemélyisége

Lewis Hamilton F1-es világbajnoki címe, valamint az Autosport Év Nemzetközi Versenyzője és az Év Brit Versenyzője cím mellé tegnap este még egy nagyon rangos elismerést bezsebelt, hiszen a BBC év végi szavazásán őt választották az Év Sportszemélyiségének.

részletek

Hamilton, Alonso, Ricciardo – 2014 legjobbjai a csapatfőnökök szerint

Az Autosport magazin a szokásokhoz híven az idei év végén is megszavaztatta az F1-es csapatfőnököket arról, szerintük ki volt idén a tíz legjobb pilóta a mezőnyben. Nem meglepő módon ebben a szubjektív elbírálásban is Lewis Hamilton nyert, mögötte viszont alaposan felborult a sorrend a vb-tabellához képest.

részletek

Rosberg: Hamilton sikere is múlandó

Nico Rosberg elmondta, már túltette magát az F1-es bajnoki vereségen és minden erejével azon van, hogy jövőre fordítson a kockán Lewis Hamiltonnal szemben. Elvégre ahogy mondja, a sportsikerek sem tartanak örökké.

részletek

Hamilton: A mélypont volt a fordulópont

A 2014-es F1-es Belga Nagydíjról elsőre mindenkinek az ugorhat be, hogy ez a verseny jelentette a mélypontot Lewis Hamilton számára. A csapattársával történt ütközés után ekkor nőtt a legnagyobbra hátránya az összetettben, ám elmondása szerint a mélypont egyben a fordulópontot is jelentette, aminek köszönhetően a végén ő lett a világbajnok.

részletek

Ricciardo a legjobb, Vettel az első tízben sincs egy szavazás szerint

Ahogy az az F1-ben szokás, a szezonok végén sokan igyekeznek választ kapni arra a kérdésre, hogy melyik versenyző volt az adott év legjobbja. A közvélemény és a szakértők körében sem mindig a világbajnok nyeri ezt az értékelést.

részletek

Laudát néha megszólják a menedzsmentben

Niki Lauda szerint több alkalommal is ingerültséget okoz a csapaton belül azzal, hogy megjósolja, mi fog történni, példaként Hamilton és Rosberg spái ütközését hozta fel, amiről már a szezon korai szakaszában beszélt.

részletek

Van, amin a Mercedes is javítani akar

A gyorsaságon aligha kell mit csiszolni, a megbízhatóság azonban a Mercedes gyenge pontja volt 2014-ben. Paddy Lowe technikai csapatfőnök meglepő módon épp a Ferrarit nevezte követendő példának.

részletek

Hamilton felül akarja múlni Sennát

Lewis Hamilton 2015-ben két szegmensben is utolérheti példaképét, hiszen harmadik világbajnoki címét szerezheti, valamint felülmúlhatja a brazil 41 győzelmét is.

részletek

Az Autosportnál Hamilton az év versenyzője, Kvjat az év újonca

Tegnap este tartották az egyik legnagyobb presztízsű motorsport-díjkiosztót: a brit Autosport magazin által adományozott elismerések átadását. Az F1-es világbajnok Lewis Hamilton két trófeát is begyűjtött, míg az év újonca címmel Danyiil Kvjatot jutalmazták.

részletek

Mennyit ér a pole-pozíció a bajnoki harcban?

Harminc évvel ezelőtt szintén csapattársak küzdöttek meg az F1-es bajnoki címért, akárcsak idén, s különös módon Alain Prost és Niki Lauda csatájában is az bukott el, aki több pole-t szerzett.

részletek

Ma este adják át az Autosport éves díjait

A friss F1-es bajnok Lewis Hamilton és autója, a Mercedes W05 az Autosport Awards legnagyobb esélyese a két legfontosabb kategóriában – este következik a díjátadó.

részletek