Hamilton
Hamilton: Nem tervezek pszichológiai háborút Vettellel
Lewis Hamilton az elmúlt években hozzászokott a Rosberg elleni pszichikai hadviseléshez, ebben általában a brit nagyon erős. Vettellel szemben nem érez ilyen késztetést, hogy a pályán kívül próbálja megroppantani ellenfelét.
részletekHamilton szeretné utolérni Sennát
Ayrton Senna mindig is Lewis Hamilton gyerekkori hőse volt és örökre példaképe maradt a brazil legenda. Most egy fontos határkőhöz érkezett Hamilton, megdöntheti példaképe egyik ikonikus rekordját.
részletekHamilton szerint a Mercedes rodeóbika, Vettel kétli
A háromszoros világbajnok állítja, a három versenyt nyerő W08 rendkívül nehezen kezelhető, és azt sem tartja kizártnak, hogy Monacóban szenvedni fognak. Ehhez Sebastian Vettelnek is volt pár szava.
részletekRosberg: Hamiltont most egész csapat segíti
A Monacói Nagydíjon egy másik világbajnok, Nico Rosberg is visszatér, igaz csak nézőként: a német élvezi a Mercedes-Ferrari csatát, és arra is célzást tett, hogy korábbi csapattársa immár első számú státuszban van.
részletekInnentől jóval több motorhiba lesz?
Valtteri Bottas a Spanyol Nagydíjon egy mostanában ritkán látható, komoly motorhiba következtében volt kénytelen kiállni a versenyből. A Mercedes szerint nem egyedi esetről van szó, a motorhibák sűrűsödésére számítanak.
részletekHamiltont nem érdekli, ki vezeti a világbajnokságot
Lewis Hamilton számára teljesen mindegy, hogy a következő futam után vezeti-e a világbajnokságot, de szeretné háromszoros monacói győztesnek látni magát.
részletekHamilton búcsúzhat egy szokásától a fáradtság miatt
A háromszoros F1-es bajnok Barcelonában aratott győzelme után többször utalt arra, hogy rég érezte magát ilyen fáradtnak egy futam után - valószínűleg egyik szokásától is búcsúzni fog emiatt.
részletekTOP7: Hamilton viccétől a kis Raikkönenig
Friss rovatunkban az elmúlt hét nap hét legolvasottabb hírét idézzük fel – nézd végig a listát, nehogy lemaradj a Spanyol Nagydíj hétvégéjének és az azt követő napok legnagyobb sztorijairól!
részletekF1-es legendák arcképével adtak ki bélyegeket
Alig egy hónap múlva Montrealban vendégeskedik a Formula-1-es mezőny, ennek egyik felvezetéseként Montrealban legendás pilóták arcképével adtak ki bélyegsorozatot. Különlegesség a köbön.
részletekHamilton: Könnyen eldurvulhat a helyzet Vettellel
Noha az F1 a Spanyol Nagydíj után ódákat zeng a két gigász csatájáról, a háromszoros világbajnok nem biztos benne, hogy egész évben mosolyogni fognak egymásra a némettel.
részletekAlonso jövője? Akár egy sakkjátszma!
A spanyol F1-es pilóta karrierje során számtalanszor volt már az úgynevezett 'silly season' legkelendőbb terméke, több esetben is körülötte forgott a pilótapiac - Lewis Hamilton szerint ez idén sem lesz másként.
részletekVettel: Nem harcolni akarok velük, hanem megverni őket
Sebastian Vettel élvezi a Mercedes elleni pengeváltásokat a pályán, de nem az a célja, hogy partiban legyen velük, hanem le akarja győzni az Ezüst Nyilakat. Nagyon elszánt a német.
részletek