Hamilton
Verstappen Hamiltonnak: Könnyű a kicsit bántani
Először reagált nyilvánosan Max Verstappen a felé Lewis Hamilton által a bahreini verseny után elég pongyolán megfogalmazott kritikára. A holland nem érti, miért kapta fel mindenki a vizet egy versenybaleseten.
részletekHamilton: Jó vagyok a gondolkodós versenyeken
Bár sokan talán az ellenkezőjét sejtették, Lewis Hamilton saját elmondása szerint jobban kedveli az olyan futamokat, ahol a sikerben komoly szerep jut a taktikának, szemben a sima, padlógázas versenyekkel.
részletekMagyarázkodik a lányok miatt Hamilton
„Köszönöm, Jézus” – osztotta meg a rajtrácslányok monacói visszatéréséről szóló hírt Lewis Hamilton. Aztán röviddel később letörölte, majd arra hivatkozott, nem is érdekli az egész ügy.
részletekHamilton szerint rosszul kommunikáltak a futam alatt
A csapatrádió sem működött rendesen, de egyébként sem kapta meg a szükséges információkat - szerinte ezen dolgozniuk kell, le fognak ülni a Mercedesszel és átbeszélik a történteket.
részletekVerstappen reagált Hamilton kifakadására
Mint ismert, a Bahreini Nagydíj után nem túl szép jelzővel illette riválisát a Mercedes F1-es világbajnoka, de Verstappen szerint előfordul az ilyen - annak örül, hogy jobb helyzetben vannak, mint tavaly.
részletekHamilton még sikeresebbé tenné a Mercedest
Lewis Hamilton és Toto Wolff beszélgetett egymással őszintén arról, mit szeretnének elérni együtt és a csapattal egyaránt. A két fél hosszú és gyümölcsöző együttműködést remél a következő évekre.
részletekRetro – Hamilton lenne Vettel csapattársa
Néhány évvel ezelőtt felmerült, hogy Lewis Hamilton Sebastian Vettel csapattársa lehet. A brit pilóta számolt az opcióval, hogy a Red Bullnál köt ki, és hangsúlyozta, szeret erős pilóták oldalán versenyezni.
részletekA Mercedes ballépése miatt követel Hamilton nagyobb fizetést?
A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko megszellőztette, mi áll Lewis Hamilton elhúzódó szerződéshosszabbítása mögött. Elmondta, a Mercedes megkörnyékezte Vettelt és Verstappent, amit nem kellett volna.
részletekVettel megvédte Hamiltont
Lewis Hamilton nyomdafestéket nem tűrő jelzővel illette Max Verstappent nem sokkal a verseny leintése után. Sebastian Vettel szerint azonban nem kellene a semmiből is ügyet csinálni.
részletekHamilton: Verstappen buta és tiszteletlen volt
A két pilóta az F1-es Bahreini Nagydíj elején koccant egymással, amely közvetve a holland kiesését okozta - a Red Bull pilótája Hamiltont vádolta, és ahogyan azt várni lehetett, a brit sem hagyta magát.
részletekVerstappen Hamiltont hibáztatja
A holland F1-es pilóta alig hogy megelőzte brit riválisát, defekt miatt a bokszba kényszerült, azonban a sérülés olyan súlyosnak bizonyult, hogy 12 kör után fel kellett adnia a Bahreini Nagydíjat.
részletekVettel: Hazudtam a csapatrádióban!
A négyszeres F1-es bajnok a szezon második versenyét is behúzta Bahreinben, és elmondása szerint tudta, hogy Valtteri Bottas a végén megpróbálja tőle elorozni az első helyet.
részletek