Formula-E
Villeneuve számára ennyi volt a Formula-E
Csupán két futamon állhatott rajthoz 1997 F1-es bajnoka az FIA elektromos szériájában, mielőtt elhagyja a Formula-E-t – miközben csapattársa a 8. a bajnokságban, ő még csak pontot sem szerzett.
részletekA Formula-E segíthet az F1-nek?
A Magneti Marelli egyik mérnöke szerint igen, hiszen az elektromos sorozatban használt technológiát konvertálhatják az F1-be, annak érdekben, hogy az erőforrások elérjék az 1000 lóerős teljesítményt.
részletekHivatalos: Új gyártó a Formula-E-ben
Kedden délelőtt rövid idő alatt két fontos bejelentés is történt a Formula-E-ben, melyek értelmében egy csapat távozik az elektromos szériából , helyét pedig jövőre egy ismert gyártó foglalja majd el.
részletekA "német Monacóba" mehet a Formula-E mezőnye
A berlini ePrix-t komoly veszély fenyegeti a Tempelhof repülőtéren kialakított menekülttábor miatt, így a sorozat a Norisringre viheti németországi futamát 2016-ban.
részletekMégsem lesz Svájcban Formula-E-verseny
Az előzetes tervekkel ellentétben mégsem látogat a svájci Luganóba a Formula-E mezőnye, hiszen a feleknek nem sikerült időben, november végéig megegyezniük egymással.
részletekDi Caprio: Kipróbálnék egy Formula-E autót!
A híres hollywoodi színész, Leonardo di Caprio lett a nemrég létrehozott Formula-E Fenntarthatósági Bizottság elnöke: a sztár ennek kapcsán beszélt a környezettudatosságról és a bajnokságról.
részletekTíz volt F1-es pilóta szereplésével indul a Formula-E szezon
A tavalyi sikeres szezon után október 24-én a pekingi ePrix-vel újra elstartol a Formula-E. A széria a 2015/16-os szezonban új erőforrással és motorbeszállítókkal, továbbfejlesztett versenyautókkal, összesen 11 futammal jelentkezik, ahol továbbra is 20 pilóta, köztük 10 volt Forma1-es versenyző áll rajthoz. A Formula-E futamait Magyarországon kizárólag a DIGI Sporton láthatják.
részletekTudod már, hol nézheted idén a Formula-E-t?
Rendkívül jó hírrel szolgál a DIGI Sport a hazai autósport-rajongók számára: a csatorna október 24-től a Formula-E szinte minden eseményét élőben közvetíti majd!
részletekEgyre többet tudni a 2016-os szezonról
A WMSC szerda esti közleményébők többek közt a Formula-E új naptára és szabályai, a WRC 2016-os helyszíneinek listája és a Formula-2 szervezésének állapota is kiderült.
részletekLesz-e Porsche csapat a Formula-E-ben?
A Frankfurti Autószalonon múlt héten bemutatott, tisztán elektromos hajtású Porsche Mission E felvetette a kérdést: a német gyártó a motorsportban is ezt ez utat kívánja járni?
részletekA DS Virgin Racing leleplezte versenyautóinak festését
Néhány héttel a FIA Formula-E bajnokság második szezonjának kezdete előtt a DS Virgin Racing csapata felfedte a DSV-01 versenyautó festését. Sam Bird és Jean-Eric Vergne pilóták a 2015. augusztus 24-25-ei záróteszteken, a Donington Park pályán mutatkoznak először ezekben a színekben.
részletekFanBoost: Verseny közben szavazunk?
Ha az FIA is elfogadja, megváltozik az „elektromos F1” bónuszszabálya: a sorozat nagyfőnöke szeretné, ha a verseny közben dönthetnének a rajongók arról, hogy kit támogatnak plusz teljesítménnyel.
részletek