Formula-E
Egyre közelebb a BMW a Formula-E-hez
Miközben a BMW Motorsport technológiai támogatását élvező MS Amlin Andretti csapat gőzerővel készül az FIA Formula-E 2016/17-es idényének negyedik, április 1-jén megrendezendő mexikói felvonására, a BMW bejelentette, hogy a 2018/19-es szezon első megmérettetésén már teljesen saját tervezésű hajtásláncukat állítják rajthoz.
részletekÖsszecsap a BMW, az Audi, a Penske, a Citroen és a Renault
Nem csökken az érdeklődés a Formula–E iránt: a jövőre érkező, teljes futamot teljesítő autók erőforrásait legalább kilenc gyártó készíti majd – és még nem is beszéltünk a Mercedes esetleges érkezéséről…
részletekA McLaren is a Formula-E felé kacsintgat
A McLaren is fontolgatja annak lehetőségét, hogy beszáll a Formula-E szériába akár saját csapat indításával, akár erőátviteli technológia beszállításával.
részletekGutierrez a Formula E-ben
A tavaly még a Haasnál versenyző Esteban Gutierrez úgy tűnik, végül megtalálta helyét a Formula E szériában. Az eddig meglehetősen alulteljesítő Ma Csing-Hua helyét veszi át a sokra hivatott Techeetah istállónál már a következő futamtól egészen a szezon végéig.
részletekJEV távozott: Ferrari helyett FE
A Toro Rossótól való kiakolbólítását követően nyergelt át az F1-ről a Formula–E-be Jean-Eric Vergne, aki egyúttal a Ferrari kötelékébe is bekerült – ez azonban csak átmeneti volt, már nem ő a tartalék.
részletekA jövő héten a Formula-E-ben tesztel Massa
A Williamshez visszatérő, vagy a csapatot inkább el sem hagyó Felipe Massa a Formula-1-es szezon előtt még egy teszten részt vesz a Jaguarnál, de utána a száguldó cirkuszra koncentrál.
részletekKik a szezon bajnokesélyesei?
Ha valaki motorsportos jövőbelátással szeretné gyarapítani vagyonát, jó néhány széria végső győztesére köthet már most fogadásokat: a WRC háromesélyes, a MotoGP-ben Vinales a második helyen!
részletekTéli sorozat lehet a Formula-E-ből
Az elektromos sorozat következő szezonja decemberben kezdődhet és tele lehet versenyekkel január-február - megvan, hogy mit nézhetünk az F1 téli szünete alatt?
részletekLucas di Grassi: Új korszak kezdődött...
Az ABT Schaeffler Audi Sport Formula E csapat virtuálisan már megkezdte az új évet: Lucas di Grassi és Daniel Abt az 1 000 000 dollár díjazású Vegas eRace versenyszimulátorain gyűjtöttek új tapasztalatokat.
részletekKobayashi a Formula-E-vel szemez
A Toyota WEC-pilótája szívesen kipróbálná magát az elektromos sorozatban, melyről úgy vélekedik, nem zavarná meg a Hosszútávú világbajnokságon való kötelességeit.
részletekMég Donald Trumpra is hatással lehet a Formula-E
Alejandro Agag szerint ha az Egyesült Államok következő elnöke ellátogat az amerikai Formula-E-futamra, az megváltoztatja a véleményét a klímaváltozásról - di Grassi is megszólalt.
részletekCsatlakozik a Toyota WEC-projektéhez a WTCC-király
A WTCC-ből távozó Jose Maria Lopez nem elégszik meg a Formula-E-s szerepléssel, a Toyota LMP-1-es autójába is beülhet - aláírt a japánokhoz a 2017-es szezonra.
részletek