Ferrari
Hamilton az élen a csonka edzésen
Előbb a vizes pálya, majd Marcus Ericsson óriási balesete hátráltatta a csapatok munkáját az F1-es Brit Nagydíj utolsó gyakorlásán. A Mercedesek között 63 ezred döntött, a Red Bullok a Ferrarik előtt.
részletekRicciardo a Ferrarik ellen vár nagy csatát
Daniel Ricciardo, a Red Bull F1-es pilótája a pénteki eredmények alapján azt mondaná, hogy a Ferrarikkal küzdhetnek majd a harmadik pozícióért. Az ausztrák szerint a Mercedesek előttük járhatnak.
részletekSárga Lamborghinik és Ferrarik – rommá törve
Az összetört sportautók e heti válogatásában két sárga csodát is találhatunk: a Lamborgini Murcielago és a Ferrari F12 sem úszta meg törés nélkül. Bónuszként egy Jaguart és egy Porschét is mutatunk.
részletekRaikkönen: Csak egy dolgon változtat a szerződés
Túlvan első olyan edzésnapján Kimi Raikkönen, amelyet követően már biztos 2017-es szerződésének tudatában hajthatja álomra a fejét. Persze nem ugrik ki a bőréből, már csak azért sem, mert a mai eredményeivel sem elégedett.
részletekVan, aki szívesen lenne Raikkönen helyében
Például Romain Grosjean is egyike azoknak, akik nem utasították volna el a Ferrari ajánlatát, ha Raikkönen helyettesítésére ad szerződést az olasz istálló 2017-re Sebastian Vettel mellett.
részletekVettel: Kiminek és nekem a legkisebb az egónk
Sebastian Vettel már csak azért is örül Kimi Raikkönen és a Ferrari szerződéshosszabbításának, mert sok más csapattal ellentétben ők ugyanabba az irányba kormányozzák csapatuk hajóját.
részletekKi szórakozott Perez Ferrari-szerződésével?
A Force India tulajdonosának állítása szerint Sergio Perez már hetekkel ezelőtt aláírt hozzájuk 2017-re. De akkor mi volt ez a nagy felhajtás, ami már-már összeboronálta őt a Ferrarival? Vijay Mallya erről is beszélt.
részletekTegnap dőlt el, hogy Raikkönen maradhat
Néhány részletet árult el a finn szerződéshosszabbításával kapcsolatban Maurizio Arrivabene: csak véletlen egybeesés, hogy a bejelentés 100. ferraris futamán történt.
részletekHivatalos: Raikkönen marad a Ferrarinál
Véget érhetnek a pletykák és találgatások, a 2007-es világbajnok a következő szezonban is marad a Scuderiánál - nem változtat pilótafelállásán a maranellói F1-es istálló.
részletekVettel elmondta, hol jobb a Mercedes
A négyszeres F1-es világbajnok elemezte a Ferrari hátrányát a Mercedeshez képest - szerinte látni és érezni, hogy hol gyorsabb náluk a világbajnok istálló, de erősségeik is vannak.
részletekRaikkönen szerint a Ferrari a legjobb F1-es csapat
2007 F1-es világbajnoka századik futamára készül a Ferrarival, ami szerinte nem tűnik soknak - úgy véli, továbbra is a maranellói istálló a legjobb és biztos benne, hogy nyernek futamot 2016-ban.
részletekVettel szerint semmi sem változott a Ferrarinál
A négyszeres F1-es világbajnok elmondta, hogy bár nem tartanak ott, ahol akarnak, jó úton járnak efelé és ha így fejlődnek továbbra is, akkor elérhetik a céljukat - ez a bizonyos cél pedig semmit sem változott.
részletek