F1
„Nem azért vagyok itt, hogy elengedésért könyörögjek” – Norris
Szeretné a brit, ha teljesen beállna mögé a McLaren F1-es alakulata, de inkább a saját teljesítményével harcolná ki, hogy előrébb végezzen a futamokon.
részletekKivizsgáltatnák a McLaren és a Mercedes hajlékony első szárnyait – reagált az FIA
Ismét középpontba kerültek az F1-ben a hajlékony szárnyak: a Red Bull és a Ferrari is elbeszélgetne az FIA-val a riválisok megoldásáról. Közleményben reagált az FIA.
részletekSajtó: Közeledik a Newey-bejelentés az Astonnál
Lapértesülések szerint rövidesen hivatalossá válhat, hogy a silverstone-i F1-es alakulatnál folytatja a Red Bulltól távozó tervezőzseni.
részletek„Nem tehetünk semmit, a csapat kezében vagyunk” – Alonso
Csalódottan értékelte az Aston Martin számára pont nélkül záruló F1-es Olasz Nagydíjat a spanyol: szerinte javulniuk kell, mert már a középcsapatok is verik őket.
részletekMiért nem kért helycserét pilótáitól a McLaren?
Hárommal több pontot hozhatott volna Norris Verstappenen, ha Piastrival átadatják a britnek a második helyet – a wokingiak F1-es főnöke adott magyarázatot, miért nem tettek így.
részletek„Ez még nem elég további győzelmekhez” – Leclerc
Óvatos a Ferrari további F1-es esélyei kapcsán a monzai győztes: Monaco után is visszaestek, és nem tudja, elég-e a mostani fejlesztés – de egy kedvező pályát azért kiemelt.
részletekPitwall: Jól döntött a Mercedes és a Williams?
Pilótát cserélt a Williams, bejelentették Hamilton utódát, a McLaren elbukta az Olasz Nagydíjat, Magnussent eltiltották, fiatalok is szóba jöhetnek a Saubernél – az elmúlt hét F1-es hírei és sztorijai.
részletek„Bizonytalanság járja át a csapatot, melynek következtében sokan távozhatnak”
Ralf Schumacher szerint a Red Bull útvesztése még több távozó kollégában csúcsosodhat ki, Nico Rosberg szerint pedig egyre hátrébb lépked az energiaitalos alakulat.
részletekPerez: Örültem volna, ha nagyobb Max előnye előttem, és megnyeri a futamot
A Red Bull mexikóija szerint Verstappen sikerei elengedhetetlenek az újabb konstruktori bajnoki cím bebiztosításához – azt is elárulta, hogy sikerült megfejteniük a problémáik gócpontját.
részletek„Nem bízhatunk az eszközeinkben” – Horner szerint mélyebb a problémáik gyökere
A pályán látják a gondokat, a szélcsatornában viszont nem: korrelációs problémákra tett utalást a Red Bull F1-es főnöke, aki szerint mindkét vb-címük veszélyben van.
részletekMcLaren: A jobb helyzetben lévő pilótát akarjuk támogatni
Felülvizsgálják a monzai első kört és a belső szabályaikat, hogy Norrist helyzetbe hozzák – merthogy már kimondva is elérhetőnek érzik a pilóták vb-címét is.
részletekLeclerc már azt hitte, elúszott a győzelem
Norris elévágásánál már letett a monzai diadalról a Ferrari F1-es pilótája, aki elismerte: menet közben a stratégiában is elbizonytalanodott.
részletek