DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 6. péntek

F1

A Hungaroring majd’ felén már új az aszfalt!

Senki számára sem titok, hogy Formula–1-es pályánkon az utóbbi hetekben, hónapokban építkezés folyik, ám eddig a kevésbé látványos munkák zajlottak (úgy, mint csatornázás, szegélycsere, a rázókövek lerakása), most azonban elérkeztünk a legizgalmasabb részhez, a kopóréteg cseréjéhez, vagyis az aszfaltozáshoz.

részletek

Alonso MotoGP-géppel körözött Motegiben

A hétvégén került sor a Honda szokásos szezon végi eseményére a Twin Ring Motegi pályán, amely során megköszönik szurkolóiknak az egész éves támogatást. A rendezvényen jelen volt Marc Marquez és Dani Pedrosa is, akik többek között Freddie Spencer korábbi 500 köbcentis motorjait is kipróbálhatták.

részletek

Mikor jelenthetik be a Manor versenyzőit?

A 2016-os mezőnyből a Manor F1-es csapata az egyetlen, mely eddig még nem tette közé jövő évi felállását - a gárda tulajdonosa most adott valamilyen információt ezzel kapcsolatban.

részletek

Jordan: Több tiszteletet a független csapatoknak!

Az északír ex-csapatfőnök maga is évekig küzdött a gyári csapatok ellen, ezért úgy véli, hogy az F1-ben jelenleg túl nagy irányítás van a Mercedes és a Ferrari kezében.

részletek

Ecclestone összeomlástól félti az F1-et

Az F1 85 éves ura bizonyult az alternatív erőforrások legnagyobb hívének, nem véletlenül: szerinte a sportág igen nehéz helyzetbe kerülne, ha mégsem sikerülne bevezetni.

részletek

F1 2015: Így teljesítettek idén a csapattársak

Tíz csapat, tíz táblázat: az alábbi összeállításból kiderül, hogy hogyan alakultak a csapatokon belüli párharcok a 2015-ös szezonban – a legnagyobb verést Grosjean adta, a Red Bull versenye szoros volt.

részletek

Több németet érdekel a sífutás, mint az F1

Nem elég hogy nem volt idén Német Nagydíj, a hazaiakat már a tévében sem vonzza az F1. Két német és egy német csapat is a győzelemért harcolt kéthetente - mi mást akarnak még?

részletek

Hamilton: Elmegyek bulizni, és így is nyerek!

Lewis Hamilton idén életmódot váltott, és büszke rá, hogy az nem volt kihatással a pályán mutatott teljesítményére. Csapatával olyan szerződést kötött, amely veszélyes sportok űzését is engedélyezi.

részletek

Nagy a remény a Red Bullnál a jövő évre

Az F1-es csapat tagjai nemrég még körültekintően nyilatkoztak 2016-ról levegőben lógó motorügyük miatt. Danyiil Kvjat legújabb megszólalásában azonban már győzelmekről beszél.

részletek

Új rekordot állított fel a Shell 2015-ben

A Shell V-Power versenyüzemanyag és a PurePlus technológiával készített Shell Helix Ultra motorolaj páratlan 25%-os teljesítménynövekedést jelentett az SF15-T Forma-1-es versenyautónak 2015-ben. Ez majdnem fél másodperces gyorsulást eredményezett körönként, amely egy verseny során pedig átlagban 30 másodpercet jelentett a Ferrari autóinak.

részletek

Ecclestone ismét az F1-be hívja a Volkswagent

Az F1 85 éves vezetője nem tett le arról, hogy az egyik legnagyobb autómárkát a sportágba csábítsa, és úgy véli, hogy az emissziós botrány sem jelenthet túl nagy akadályt.

részletek

Bottas több pontot ad magára, mint csapatának

A finn F1-es tízes skálán értékelte saját és a Williams idei teljesítményét. Talán meglepő, hogy több pontot ítélt magának, mint az istállónak – ráadásul mintha kissé felpontozta volna a saját produkciót.

részletek