DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 3. kedd

F1

Brawn elmondta, mire lenne szüksége az F1-nek

A korábbi mérnök és csapattulajdonos úgy érzi, a száguldó cirkusz mindig csak utólag reagál a változtatásokra. A szakember ugyanakkor nem hiszi, hogy jobban vezetné a sportágat, mint Ecclestone.

részletek

Mit fogadtak meg az F1-esek az új évre?

Mostantól egészségesen fogok táplálkozni, több időt szentelek a családomnak, leszokom a dohányzásról – az év első napjai híresek az efféle ígéretekről. De vajon mit fogadhattak meg újévkor az F1-esek?

részletek

Ocon szerint is egekben a Force India céljai

Esteban Ocon úgy véli, hogy a tavalyi év csak a kezdete volt a Force India fényes jövőjének. 2017-ben már a három nagycsapatot ostromolnák, de az is lehet, hogy ennél egy kicsit többet is szeretnének.

részletek

Ezért fekszik a Haas Magnussennek

Kevin Magnussen még be sem ült új autójába, máris úgy gondolja, jól döntött, hogy ott hagyta a Renault-t a Haas kedvéért. A dán pilóta elmondta, mi most a különbség előző istállóihoz képest.

részletek

Egy korábbi F1-es nincs elájulva Verstappentől

Max Verstappen 2016-ban nagyjából ugyanannyi rajongót szerzett magának, mint ellenséget, egyik korábbi versenytársa azonban nem érti, mi ez a nagy felhajtás körülötte.

részletek

Rosberg: Alig várom a szezont, rajongó leszek

Esze ágában sincs hátat fordítani az F1-nek Nico Rosbergnek, épp ellenkezőleg, már alig várja az új autókat és csatákat. Arra is megvan a terve, hogyan enged teret versenyszellemének.

részletek

2017-ben átalakulhat a kanyarok jelentése

Bár manapság is előfordul, hogy néhány kanyaron padlógázzal hajtanak végig az F1-es pilóták, a McLaren technikai igazgatója szerint 2017-ben megnőhet ezek száma.

részletek

Ezzel került Magnussen elé idén Palmer

Kiderült, hogy miért választotta inkább a brit F1-es pilótát a csapat a dán helyett - Fred Vasseur szerint ennek ellenére megmarad a jó kapcsolatuk Magnussennel.

részletek

Csak a háttér volt a fontos a Renault-nál

Az F1-be tavaly visszatérő gyártónál másodlagos volt, hogy mit érnek el a pályán, nem is fejlesztették az autót - más volt a fő szempont, ezen a téren pedig szerintük jól haladtak.

részletek

Az új autók miatt megváltozik az Albert Park

Az F1-es autók jelentős gyorsulása miatt változásokra van szükség az idei szezon első versenyhelyszínén - ezekkel a technikákkal már egész másképp festenek bizonyos kanyarok.

részletek

Elköszönhet Silverstone-tól az F1

A britek szerint túl nagy a kockázat, amit nem biztos, hogy fel tudnak vállalni, Bernie Ecclestone pedig elárulta, hogy már két másik helyszínnel is tárgyal - Brit Nagydíj mindenképpen lesz.

részletek

Itt a recept a Mercedes-uralom megdöntésére

Az F1 az elmúlt három szezon során Mercedes-fölény alatt nyűglődött, Bernie Ecclestone-nak azonban megvan az ötlete arra, hogyan lehetne jobbá varázsolni a sportágat.

részletek