F1
Verstappen: Ezt még most sem hiszem el
Az F1 mától legifjabb futamgyőztese továbbra sem tud napirendre térni Barcelonában aratott győzelme fölött, és elmondta, hogy egyáltalán nem volt ideges a verseny utolsó szakaszában.
részletekRicciardo dühös a Red Bullra, odaszúrt Vettelnek
Az ausztrál F1-es pilóta nem érti, hogy miért ő kapta ezt a stratégiát és rendkívül ingerült volt a futam után - szerinte Vettel újabb rádióban való panaszkodása tipikus jelenség.
részletekFény derült a Ferrari időmérős szenvedésére
Sergio Marchionne, a Ferrari elnöke nyilatkozott azzal kapcsolatban, miért maradtak el az olasz csapat versenyzői annyira a Mercedes párosától a szombati Spanyol Nagydíj időmérőjén.
részletekA Mercedes egyik pilótát sem hibáztatja
Toto Wolff szerint beszéltek mindkét F1-es versenyzőjükkel, akik természetesen nagyon dühösek, de a csapat egyiküket sem teszi felelőssé - úgy véli, ez néha egyszerűen megtörténik.
részletekAlonso: A McLaren váza a Ferrariénál is jobb
Legalábbis így gondolja a hazai közönsége előtt versenyző McLaren pilótája, Fernando Alonso, aki idén először rajtolhat a 10. pozícióból a wokingiak versenygépével.
részletekVettel: Most egyszerűen lassúak vagyunk
A négyszeres F1-es világbajnok nem tudja, hogy miért teljesített ilyen gyengén a Ferrari az időmérőn, ő már a Q1-ben is érezte, hogy gond van - szerinte Raikkönen ennyivel jobb volt most nála.
részletekA Red Bull-pilóták lenyűgözték Hornert
A Red Bull csapatvezetője szerint nem számítottak rá, hogy meg tudják verni a Ferrarikat, de mindkét F1-es pilótája teljesítményét bámulatosnak tartja - Verstappent Vettelhez hasonlította.
részletekButton: Szomorú, hogy a Q3 ekkora izgalmat okoz
A McLaren-Honda brit F1-es pilótája szerint nem alakul jól számára a hétvége, folyamatosan küszködik az autó hátuljával, de elismeri Alonsót, aki rendkívül gyors eddig.
részletekMassa: Szégyenletes, ami történt
A Williams brazil F1-es pilótája forgalomba került az első gyors körén és nem volt ideje még egyre - szerinte erre figyelniük kell a továbbiakban, de ez most szégyenletes volt.
részletekA mclarenesek a hátsó tapadásra panaszkodtak
Fernando Alonso és Jenson Button sem volt elégedett a McLaren-Honda versenygépeinek beállításával, ennek ellenére mindketten az első tíz hely egyikét célozzák meg a szombati időmérőn.
részletekA TV2 harcba szállt a Forma-1-ért, jöhet Palik László
A kereskedelmi csatorna hamarosan induló sportcsatornáinak első számú húzóeseményeként az F1-es világbajnokság közvetítési jogait szeretnék megkaparintani - már a következő évtől.
részletekKét defektet hozott a péntek 13 a Renault-nak
A Renault F1-es pilótái közül egyedül Kevin Magnussen nem kapott defektet, Esteban Oconnak az első edzésen, Jolyon Palmernek pedig a másodikon durrant ki a gumija a pénteki napon.
részletek