Dennis
A McLarené az egyik legjobb karosszéria
A McLaren vezérigazgatója, Ron Dennis elmondása szerint hisz abban, hogy az MP4-30 karosszériája felveheti a versenyt a többi F1-es autóéval, és teljesítményében közvetlenül a Mercedes mögött áll.
részletek„Jordan sok minden, de nem bolond”
Védelmezőre lelt Eddie Jordan, akit Ron Dennis Silverstone-ban úgy jellemzett, mint az F1 nagy falujának ügyeletes bolondját – persze előtte Jordan is megmondta a magáét a McLaren-vezérről...
részletekEddie Jordan, a falu bolondja
A néhai Jordan istálló alapítója néhány napja úgy nyilatkozott, hogy az „arrogáns” Ron Dennisnek talán el kellene hagynia a McLaren vezetői székét. Ezután Dennis sem takargatta saját véleményét...
részletekA nagyképű viselkedés miatt gyenge a McLaren?
Komoly kritikát fogalmazott meg a McLarennel szemben a korábbi F1-es csapatfőnök, Eddie Jordan. Szerinte Ron Dennis túl sokat képzel vállalatáról, ezért hibás döntések sorozatát hozta meg.
részletekF1-Archív: Raikkönen Villeneuve-öt okolja
Június 1-je soha nem Jacques Villeneuve napja volt. A kanadaiak világbajnoka 2003-ban és 2005-ben is kapott hideget-meleget e napon, mindkétszer a Monacói Nagydíjon húzta ki a gyufát egy-egy manőverével.
részletekRetro – Newey egy napon két csapathoz igazolt
2001. június 1-je zűrzavaros nap volt a McLaren, de különösen Adrian Newey életében, aki néhány óra különbséggel jelentette be, hogy a Jaguarhoz távozik, majd pedig hogy mégis Wokingban marad.
részletekDennis kézbe vette Magnussen ügyét
A McLaren vezérigazgatója Dániába repült, méghozzá azért, hogy meggyőzze a helyi cégeket arról, hogy érdemes támogatni Kevin Magnussen visszatérését az F1-es rajtrácsra.
részletekRon Dennis fenékbe rúgta a McLaren embereit
A McLaren vezetője állítólag erélyesen adott hangot meggyőződésének, hogy nem elégedett a csapat által végzett munkával. Emellett a Honda is magyarázkodásra szorult egy mérnöke kijelentése miatt.
részletekF3: Dráma az utolsó körökben Pau utcáin
A harmadik futam legvégéig úgy tűnt, Jake Dennis triplázni tud a szezon harmadik fordulóján: végül azonban nemcsak a futamot, de a Pau Nagydíj abszolút elsőségét is elbukta.
részletekAlonso remekül érzi magát a McLarennél
A spanyol pilóta szavai megerősítették, hogy nem lesz újabb botrány a McLarennél - a spanyol F1-es versenyzp nagyon szereti csapatát, és szerinte munkaadói is elégedettek vele.
részletekF1-Archív: „Ha Ralf harcolni akar, megkapja”
A Schumacher testvérek a pályán és azon kívül is csatáznak, de la Rosa átlát a szitán, Mosley a Mercedes távozását jósolja, az Asiatech pedig saját autót építene. Mindezt az előző évek május 8-áin.
részletekAlonso újra találkozik barcelonai orvosaival
Fernando Alonso a hétvégén visszatér a barcelonai F1-es versenypályára, ahol februári balesetével a téli tesztidőszak legfelkapottabb beszédtémáját okozta. A spanyol arra készül, hogy köszönetet mondjon orvosainak.
részletek