Button
Magnussen és Button táborára oszlik a McLaren
Sajtóhírek szerint a McLaren egy csütörtöki megbeszélésen dönt második F1-es versenyzőjének személyéről, a vezetőség azonban megosztott, ki legyen Fernando Alonso társa.
részletekSzám szerint – Ess, eső, ess!
Alábbi összeállításunkban arra a kérdésre kerestük a választ, kik voltak az F1 történetének legnagyobb esőmenői. Vizsgálódásunk során számos izgalmas statisztikai különlegességre bukkantunk, most ezek közül szemezgetünk.
részletekNem szabad összeengedni Alonsót Magnussennel?
Legalábbis ezt vezette le „A McLaren kegyetlen lenne, ha Kevin Magnussent Fernando Alonso mellé tenné 2015-ben” című okfejtésében egy F1-es újságíró. A dán versenyző szoríthat, hogy inkább Buttont válassza a csapat.
részletekKépek, amik egyre többet érnek – világbajnokok társaságában
Lewis Hamilton, Jenson Button és Petter Solberg: mindhárman világbajnokok és mindhárman a legeslegjobbak közé tartoznak abban a sportágban, amit űznek. Ugyanez igaz Szabó Krisztiánra is, aki az autókrosszban a juniorok és a felnőttek között is a csúcsot jelentő Európa-bajnoki címig vitte, mielőtt idén év végén ralikrosszra nem váltott. Ott már neki is a világbajnoki cím lesz a célja.
részletekMcLaren: Nem a számok döntenek a pilótáinkról
Bár az idei eredmények alapján egyértelműen Jenson Button teljesített jobban a McLarennél, a csapatnál hangsúlyozzák, nem ez alapján fogják eldönteni, hogy melyik versenyzőjüket tartják meg a következő F1-es szezonra.
részletekHamilton reméli, Buttont tartja meg a McLaren
A friss világbajnok Lewis Hamilton kiállt korábbi csapattársa, Jenson Button mellett, és kifejezte azon reményét, hogy őt tartja majd meg a McLaren a jövő évi szezonra, hiszen távozásával sokat veszítene az F1.
részletekA McLaren csak december elején dönt
Bár felröppent a hír, hogy döntés született Jenson Button elküldéséről, Ron Dennis leszögezte, hogy csak december elején határoz a McLaren igazgatótanácsa a 2015-ös F1-es pilótafelállásról.
részletekButton: Apám ideges lenne, ha látná a mostani helyzetemet
Jenson Button a BBC-nek nyilatkozva őszintén beszélt arról, mennyire nehéz volt számára az idei versenyszezon édesapja, John Button januári elvesztése miatt, akinek hiánya a legboldogabb pillanatokban hasított belé a legnagyobb fájdalommal.
részletekFelemás búcsú a McLarennél
Jenson Button sikeres versennyel zárta talán utolsó F1-es megmérettetését, míg Kevin Magnussen éppen kicsúszott a pontzónából, de ő sem tudja, lesz-e folytatás jövőre.
részletekButton nem gondolkozik a távozáson
Jenson Button ismét remek versenyt produkált a McLaren volánja mögött, az autóból kiszállva elmondta, nem érezte úgy, mintha utoljára állt volna rajthoz az F1-ben.
részletekÍgéretes, de csalódást keltő eredmény a McLarennél
Szenvedős évét csalódást keltő időmérős eredménnyel zárta a McLaren csapata: Kevin Magnussen be sem jutott a Q3-ba, míg Jenson Button 7 századmásodperccel maradt el a hatodik helytől.
részletekMagnussen: Nem ez a verseny dönt közöttünk
A fiatal dán szerint nem az Abu Dhabi Nagydíj, hanem inkább a teljes szezonban nyújtott teljesítmény dönti el, ő vagy Jenson Button maradhat jövőre a McLarennél és az F1-ben.
részletek