Austin
Ricciardo beférkőzött a két Mercedes közé
A Red Bull némi reménysugarat adott azoknak, akik remélik, hogy az USA Nagydíj hétvégéje nem a Mercedes söprésével fog telni. Söprés azonban volt a második edzésen, hiszen ismét elég sok törmelék került a pályára.
részletekEz történt az első austini edzésen
Közép-európai idő szerint délután 5-kor ültek először autóba az F1-es mezőny pilótái, hogy teljesítsék az első szabadedzést Austinban. Élő szöveges közvetítésünkben percről percre beszámoltunk a történésekről.
részletekNe maradj le semmiről az időeltolódás miatt!
Az F1 és a MotoGP is Európától távol versenyez a hétvégén – de egymástól is, úgyhogy aki mindent szeretne megnézni, felkészülhet a nappali szunyókálásra. Távirányítót a kézbe, itt a program és a műsor!
részletekIlyen idő lesz az F1-es USA Nagydíjon
Tavaly az időjárásról szólt az F1-es USA Nagydíj, melynek következtében a szezon egyik legizgalmasabb futamát hozta össze a mezőnyt - most megérkezett az idei verseny időjárás-jelentése.
részletekMercedes: A 2014-es adatokból kell dolgozni
Hiába volt tavaly is F1-es futam Austinban, az ott szerzett tapasztalatok nem túl hasznosak az idei szezonra - a Mercedes szerint a 2014-es adatokból kell majd kiindulniuk hétvégén.
részletekA Pirelli kissé tart az USA Nagydíjtól
Az olasz abroncsgyártó azzal fog szembesülni az austini F1-es pályára érkezve, hogy a tavalyi esőzések miatt alig rendelkeznek kézzelfogható adatokkal a száraz pályás gumikat illetően.
részletekPerez: Austin ötvözi Monzát Silverstone-nal
A Force India mexikói F1-es pilóta beszélt az egyes kanyar nehézségeiről és arról is, hogy második hazai versenyének tekinti a texasi megmérettetést - természetesen jó eredményben bízik.
részletekVerstappen aggódik a súlya miatt, Ricciardo bárba megy
A Red Bull mindkét F1-es pilótája nagyon várja már az austini hétvégét, de nem csak amiatt, mert mindketten szeretik a texasi pályát - egyelőre más dolgokra kíváncsiak...
részletekA Haas izgatottan készül az USA Nagydíjra
Hosszú évtizedek óta először láthat az amerikai közönség hazai gárdát F1-es pályán: a Haas mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy a drukkereknek ne kelljen csalódniuk.
részletekWebberék zsinórban harmadik győzelme
Mark Webber, Timo Bernhard és Brendon Hartley Porschéja nyerte a WEC austini 6 órás versenyét, miután a gyorsabbnak tűnő Audi mindkét autóját problémák hátráltatták.
részletekAz Audié az első sor Austinban
Szezonbeli harmadik pole-ját szerezte a #7-es számú Audi Marcel Fässler és Andre Lotterer irányítása alatt a WEC austini 6 órás versenyének hétvégéjén. A listavezető Porsche csak az ötödik helyen áll.
részletekWarm up: Megtörték Marquez uralmát, Lorenzo bukott
Az Amerikai Nagydíj hétvégéje során először nem Marc Marquez bizonyult a leggyorsabbnak egy edzésen: a futamot megelőző rövid tréninget Andrea Iannone nyerte a Repsol spanyolja előtt. Valentino Rossi lett a harmadik, míg csapattársa, Jorge Lorenzo egy kicsúszással vétette észre magát.
részletek